SZEMINÁRIUM sz. 19

A VALLÁSI TAPASZTALAT VALÓSÁGA

1. Bemutatkozás

2. Vallásfilozófia

3. Vallás és az egyén

4. Vallás és az emberi faj

5.Lelki közösség

5. Az ideálok eredete

6. Filozófiai koordináció

7. Tudomány és vallás

8. Filozófia és vallás

9. A vallás lényege

Dakar, 2006. Január, Moussa Ndiaye

1. A VALLÁSI TAPASZTALAT VALÓSÁGA

103:0.1 (1129.1) AZ EMBER minden vallásos megnyilvánulását az istenimádat-segéd korai segédkezése támogatja és a bölcsesség-segéd igazítja ki. Az embernek a felsőbb-elmével való első felruházottságát a Világegyetemi Alkotó Szellem Szent Szellemébe való személyiség-bekapcsolódás képezi; és e hatás már jóval az isteni Fiak alászállása vagy az Igazítók általános eljövetele előtt működik annak érdekében, hogy tágítsa az ember etikai, vallási és szellemiségi nézőpontját. A paradicsomi Fiak alászállásait követően a felszabadult Igazság Szelleme tekintélyes mértékben járul hozzá az ember vallásos igazságok felfogására való képességének kiteljesedéséhez. Valamely lakott világ evolúciójának előrehaladtával a Gondolatigazítók egyre nagyobb számban vesznek részt az emberi vallásos látásmód nemesebb fajtáinak kialakításában. A Gondolatigazító mindenségrendi ablakán át a véges teremtmény hitében megpillanthatja a korlátlan Istenség, az Egyetemes Atya bizonyosságát és isteniségét.

103:0.2 (1129.2) Az emberfajták vallásos hajlamai velük születettek; a

megnyilvánulásuk általános és nyilvánvalóan természetes eredetű; a kezdetleges vallások a keletkezésüket tekintve mindig evolúciósak. Ahogy a természetes vallásos tapasztalás továbbfejlődik, rendre időszakos igazság-kinyilatkoztatások fejtenek ki hatást a bolygói evolúció egyébként lassú menetére.

Ma az Urantián négyféle vallás létezik:

1. Természetes vagy evolúciós vallás.

2. Természetfeletti vagy kinyilatkoztatott vallás.

3.Gyakorlati vagy közkeletű vallás, mely különböző mértékben tartalmazza a természetes és a természetfeletti vallások elemeit.

4. Bölcseleti vallások, melyek ember alkotta vagy bölcseleti úton kitalált hittudományi tantételek és józan ész alkotta vallások.

Ez a bevezető azt próbálja bemutatni, hogyan működött a vallás a mi földünkön, bolygónkon. Természetesen kezdetben két alapvető képesség volt az emberi lényekben, amelyeket a Szentlélek fejlesztett ki: az imádat segédje és a bölcsesség segédje.

A Szuper-univerzum tanulmányozása során találkozunk a cenzorokkal, akik a végső tükröződést az összes csillagképbe hozzák. A bölcsesség adjutánsa növeli az istentisztelet segédjének erejét. Ez a két segéd valóban az az elem, amely a megnyilvánulások erejét adja a földön – Ezt a Szentlélek adta az embereknek, i.e. a Helyi Univerzum isteni minisztere, Jézus társa helyi univerzumunk számára, mint minden univerzumban.

Később az Igazság Lelke, aki a Paradicsom hatása alatt áll, eljön, hogy fokozza a Szentlélek munkáját, és lehetőséget adjon a vallásnak a jobb működésre. A Szentlélek hatása növeli az eredményt. Az egész Istenség magában foglalja az Isten keresését, amely még erősebb az emberi gondolkodásban. Az Istenkeresésre való hajlam az erkölcs és a segédek megjelenésével jelenik meg az emberekben. Ez a fontos, mert a szociológusok és antropológusok néha tévednek a vallás eredetét illetően. Az emberben ez spontán, akárcsak az adjutánsok tudata és a személyiség erkölcsi élete, az embernek nem is kell a vallást keresnie, Isten teremtette ezt a hajlamot. A vallás veleszületett az emberi fajok körében. Ezt azért fontos megjegyezni, mert szociológiai szempontból is voltak filozófiai viták, vajon a vallás emberi alkotás-e, vagy emberek alkották a vallást?

Vallásfilozófia

103:1.1 (1129.8) A vallásos tapasztalás egysége valamely társadalmi vagy faji csoport körében az egyénben lakozó Isten-szilánk azonos természetéből származik. Az emberben lévő ezen isteni dologból ered az embernek a többi ember jólétéhez fűződő önzetlen érdeke. Ám mivel a személyiség egyedi – nincs két egyforma halandó – ezért ebből elkerülhetetlenül következik, hogy nincs két emberi lény sem, mely egyformán értelmezné az isteniségnek az ő elméjükben lakozó szellemének vezetését és késztetéseit. Egy halandói csoport képes megtapasztalni szellemi egységet, azonban ők sohasem érhetnek el bölcseleti azonosságot. A vallásos gondolkodás és élmény felfogásbeli különbözőségét mutatja az a tény is, hogy a huszadik századi hittudósok és bölcselők ötszáznál is több különböző meghatározást adtak a vallásra. A valóságban minden emberi lény az őbenne lakozó Isten-szellemből áradó isteni ösztönzések saját, tapasztaláson alapuló értelmezése alapján határozza meg a vallást, és ennélfogva az ilyen értelmezésnek egyedinek kell lennie és teljes mértékben különböznie kell minden más emberi lény vallásbölcseletétől.

Egyszerűen (három nagy ötlet van benne), hogy az emberekkel való jót akarás iránti hajlam az igazítóktól származik, akik ott vannak, és az a fogadás, hogy a személyiségek különböznek egymástól, az a mód, ahogyan mindenki érzi Istennel való kapcsolatát. mindenkiben ugyanaz az istenség, a személyiségek azt jelentik, hogy a vallási filozófiák különböznek egymástól. Ha valaki megtalálta Istent, beszéljen róla. Még akkor is, ha annak az embernek az útja, akien keresztül ismerte őt, eltér az enyémtől, igen, amint beszél róla, megértem. A vallásfilozófia személyenként változik. De legbelül ez egy és ugyanazon tény kifejezése, az Igazító munkálkodik! Innen ered az emberi testvériség!

103:1.2 (1130.1) Amikor egy halandó teljes egyetértésre jut valamely halandótársának vallásbölcseletével, e jelenség jelzi, hogy a két lénynek hasonló vallásos tapasztalása volt a bölcseleti-vallásos értelmezésük hasonlóságának tárgyát képező dolgokban.

103:1.3 (1130.2) Bár a vallásotok személyes élmény tárgya, nagyon is fontos, hogy nagyszámú egyéb vallásos tapasztalást (különféle halandók eltérő értelmezéseit) ismerjetek meg abból a célból, hogy a vallási életetek ne váljon önközpontúvá – korlátolttá, önzővé és közösségellenessé.

Valójában az a fontos, hogy megosszuk másokkal, hiszen a megosztás mindenki számára előnyös.

103:1.4 (1130.3) Az okszerű gondolkodás rossz akkor, amikor feltételezi, hogy a vallás először valamilyen ősi hit valamiben, amit azután az értékek keresése követ. A vallás előbb az értékek keresése, és azután alakul ki az értelmező hiedelmeknek valamilyen rendszere. Az emberek sokkal könnyebben értenek egyet a vallásos értékekben, vagyis a célokban, mint a hiedelmekben, tehát az értelmezésekben. Ez a magyarázat arra, hogy a vallás miként képes egyetértésre jutni az értékekben és a célokban, s közben miért mutatja az egymásnak ellentmondó, több száz fenntartott hiedelem – hitvallás – zavaros jelenségét. Ez magyarázatot ad arra is, hogy egy adott személy miért képes kitartani a vallásos tapasztalása mellett a számos vallásos hiedelmének feladása vagy változtatása ellenére is. Az istentan nem teremt vallást; a vallás az, mely megteremti az istentani bölcseletet.

A hitvallások…? Ezek dogmák! A vallás értelmezései összerakva a másiknak, az már nem működik!

103:1.5 (1130.4) Az, hogy a vallási hívek oly erősen hittek abban, ami hamis volt, még nem érvényteleníti a vallást, mert a vallás az értékek felismerésén alapul és érvényét a személyes vallásos tapasztalás hite igazolja. A vallás tehát tapasztaláson és vallásos gondolkodáson alapul; az istentan, a vallás bölcselete pedig jóhiszemű kísérlet e tapasztalás értelmezésére. Az ilyen értelmező hiedelmek lehetnek jók vagy rosszak, vagy alkothatják az igazság és a tévedés keverékét.

Amíg értelmezésről van szó, addig nem tapasztalható.

103:1.6 (1130.5) A szellemi értékek felismerésének tudatosulása az eszmei síkot meghaladó szintű élmény. Egyetlen emberi nyelvben sincs szó, melyet azon „érzet”, „érzés”, „megérzés” vagy „élmény” leírásához felhasználhatnánk, melyet az Isten-tudat megjelölésére választottunk. Az Isten szelleme, mely az emberben lakozik, nem személyes – az Igazító ugyanis személyest el nem érő – viszont e Nevelő olyan értéket mutat meg, olyan isteniség-illatot áraszt, mely a legfelsőbb és végtelen értelemben is személyes. Ha Isten nem volna legalább személyes, akkor nem lehetne tudatos, és ha nem tudatos lenne, akkor ember-alatti volna.

Túllépni az elképzelésen – ez nem jelent semmit –, hogy sokkal tovább megy, mint az elképzelés. Az egyén egyre jobban megérti, mi a személyiség. Ez egy olyan hatás, amely áthatol a személyiségen, ő maga az, aki önmagát adta, de Isten, miközben személyisége van, sokkal több annál. Azt adja a személyiségnek, amit elvár. Ami meghatározhatatlan hatást ad, de micsoda öröm! Isten több, mint személyes, személy előtti, de a szót nehéz megérteni, a megfogalmazás valóban nagyon nehéz; meg kell birkózni ezzel.

2. Vallás és az egyén

103:2.1 (1130.6) A vallás az emberi elmében működik és a tapasztalásban még azelőtt megjelenik, hogy az emberi tudatban felbukkanna. A gyermek már nagyjából kilenc hónappal azelőtt létezik, hogy megtapasztalná a születést. A vallás „születése” azonban nem hirtelen jellegű; az inkább fokozatos kiemelkedés. Mindazonáltal előbb-utóbb csak eljön egy „születésnap”. Nem léphettek be a mennyországba, hacsak nem „születtek újjá” – hacsak nem a Szellemtől születtek. Számos szellemi megszületést kísér sok szellemi szenvedés és komoly lélektani zavar, ahogy sok testbeli születést is „heves fájdalmak” és a „szülés” egyéb rendellenes jelenségei jellemeznek. Az egyéb szellemi születések a legfelsőbb értékek felismerésében való természetes és egészséges gyarapodások, melyet a szellemi tapasztalás kiteljesedése kísér, jóllehet vallási fejlődés nem megy végbe tudatos erőfeszítés és céltudatos, egyéni elhatározás nélkül. A vallás sohasem tétlen tapasztalás, nemleges hozzáállás. Amit a „vallás születésének” neveznek, az nem közvetlenül kötődik az úgynevezett megtérési élményekhez, melyek rendszerint azokat a vallásos történéseket jellemzik, melyek az életben később mennek végbe elmebéli feszültség, érzelmi elfojtás és alkati zavarok eredményeként.

Amikor keressük Istent, és még nincs meg, amikor kérdéseket teszünk fel magunknak, amikor szorongunk, akkor az egy válság zajlik le bennünk.

Ezt a születést nagy gyötrelem kíséri, mert még nincs pontos elképzelésünk Istenről! Mit fog tenni? mi lennék? Ezek aggodalmak, válságot ad az ember fejében, azt a krízist, ami egy spirituális szülés során következik be – De általában az emberek szorongás és krízisek nélkül is megszülethetnek. Aki elakad a felszerelésen, az természetesen kicsit nehezebb, ezen a szinten a változtatás félelmet kelthet. Aki pedig szembeállítja az anyagiakat a szellemivel, annak újra átélhető a gyötrelem. Az átalakítást szorongás nélkül is meg lehet valósítani, mert nem az anyag áll szemben a szellemivel, hanem az ember!

103:2.2 (1131.1) Ám azoknak a személyeknek, akiket a szüleik úgy neveltek, hogy egy szerető mennyei Atya gyermekeiként való lét tudatában nőttek fel, nem szabad bizalmatlanul tekinteniük ama halandótársaikra, akik az Istennel való közösség tudatához csak lélektani válsághelyzeten, érzelmi felkavarodáson keresztül tudtak eljutni.

Érzelmi felfordulás volt Gautama Sidarta és Szent Pál esetében. Utóbbi olyan családban nőtt fel, ahol a szülők jó viszonyban voltak Istennel és a zsidó vallással.

103:2.3 (1131.2) Az emberi elme evolúciós táptalaja, melyben a kinyilatkoztatott vallás magja kicsírázik nem más, mint a már korán közösségtudatot eredeztető erkölcsi természet. Egy gyermek erkölcsi természete első ösztökéléseinek semmi közük nemiséghez, bűnösséghez vagy személyes büszkeséghez, inkább van közük az igazságosság, tisztességesség ösztönzéseihez, és a kedvesség késztetéseihez – az embernek a társai számára való hasznos segédkezéshez. Amikor e korai erkölcsi ébredések tápot kapnak, akkor megy végbe a vallási élet azon fokozatos fejlődése, mely viszonylag mentes az összeütközésektől, zavaroktól és válsághelyzetektől.

Ez a bűntudat története, amit már a bölcsőben adunk nekik, valóban szörnyű.

103:2.4 (1131.3) Minden emberi lény már nagyon korán megtapasztal valamennyit az ő önző és az ő emberbaráti késztetései közötti ellentétből, és az Isten-tudat első megtapasztalására sok esetben éppen az ilyen erkölcsi összeütközések feloldására való törekvés során, az emberfeletti segítség keresésének eredményeként kerül sor.

103:2.5 (1131.4) A gyermeki lélektan természeténél fogva igenlő jellegű, nem pedig nemleges. Sok halandó azért nemleges hozzáállású, mert így nevelték őket. Amikor azt mondjuk, hogy a gyermek igenlő hozzáállású, akkor az ő erkölcsi késztetéseire utalunk, azokra az elme-erőkre, melyek felbukkanása jelzi a Gondolatigazító megérkezését.

103:2.6 (1131.5) Helytelen tanítás hiányában az egészséges gyermeknél a vallásos tudat megjelenésével az elme inkább az erkölcsi pártatlanság és a társadalmi segédkezés felé történő pozitív elmozdulást mutatja, nem pedig a bűntől és a bűnösségtől való távolodás negatív irányultságát. A vallásos tapasztalás fejlődése végbemehet összeütközéssel és összeütközés nélkül is, de az emberi akarat elkerülhetetlen döntéseinek sora, erőfeszítése és működése mindig jelen van.

A gyermek pszichológiája természetesen pozitív, nem negatív! D.C.

103:2.6 (1131.5) Helytelen tanítás hiányában az egészséges gyermeknél a vallásos tudat megjelenésével az elme inkább az erkölcsi pártatlanság és a társadalmi segédkezés felé történő pozitív elmozdulást mutatja, nem pedig a bűntől és a bűnösségtől való távolodás negatív irányultságát. A vallásos tapasztalás fejlődése végbemehet összeütközéssel és összeütközés nélkül is, de az emberi akarat elkerülhetetlen döntéseinek sora, erőfeszítése és működése mindig jelen van.

103:2.7 (1131.6) Az erkölcsi választással rendszerint több-kevesebb erkölcsi ellentét jár együtt. Ez a legelső összeütközés a gyermeki elmében az önös késztetések és az emberbarátság ösztönzései között megy végbe. A Gondolatigazító nem hagyja figyelmen kívül az önös indíttatású személyiségértékeket, viszont úgy avatkozik be, hogy némiképp kedvez az önzetlen ösztönzésnek, mely az emberi boldogság céljához és a mennyország örömeihez vezet.

103:2.8 (1131.7) Amint valamely erkölcsi lény úgy dönt, hogy önzetlen lesz, amikor az önzőség belső kényszerével szembesül, akkor az már kezdetleges vallásos tapasztalás. Semmilyen állat sem képes ilyen döntésre; az ilyen döntés emberi és vallásos is egyben. Magába foglalja az Isten-tudat tényét és a társadalmi szolgálat késztetését, és az emberek közötti testvériség alapját mutatja. A maga szabad akaratából helyes erkölcsi belátásra jutó elmében az ilyen döntés már vallásos tapasztalást alkot.

103:2.9 (1131.8) De még mielőtt a gyermek eléggé fejletté vált volna ahhoz, hogy erkölcsi képességre tegyen szert és ezáltal képessé váljon az emberbaráti szolgálat választására, már erős és jól egyesített önös természetet alakított ki. Ez a valóságos helyzet az, mely a „felsőbbrendű” és az „alsóbbrendű” természet közötti, a „bűnbeli régi ember” és a kegyelem „új természete” közötti küzdelem elméletének megjelenéséhez vezet. A rendesen fejlődő gyermek az élete során már nagyon korán elkezdi megtanulni, hogy „áldottabb adni, mint kapni”.

103:2.10 (1131.9) Az ember igyekszik az önmaga szolgálatára irányuló belső kényszert a tudatos énjével – önmagával – azonosítani. Ezzel szemben hajlamos az emberbarátságra való törekvést valamilyen rajta kívül eső hatással – Istennel – azonosítani. Ezen ítélete valóban helyes, mert minden ilyen nem saját eredetű vágy ténylegesen is a benne lakozó Gondolatigazító iránymutatásaiból ered, és ez az Igazító pedig Isten-szilánk. A szellemi Nevelő ösztönzése az emberi tudatban úgy jelenik meg, mint az önzetlenség, a mások jólétével törődés késztetése. Legalábbis ez a gyermeki elme korai, alapvető élménye. Amikor a növekvő gyermeknek nem sikerül a személyiség-egyesítés, az önzetlenségi hajtóerő olyan mértékben túlfejlődhet, hogy komoly hátrányt jelenthet az önvaló jólétének. A félrevezetett tudat sok összeütközésért, aggódásért, szomorúságért és rengeteg emberi boldogtalanságért lehet felelős.

Ez egy világos fejezetekkel rendelkező szöveg, és a nebadoni Melkisédek is átadta nekünk, és ez valóban nagyon világos.

3. A vallás és az emberi faj

103:3.1 (1132.1) Bár a szellemekben, álmokban és a sokféle más babonaságban való hiedelmek mind szerepet játszottak a kezdetleges vallások evolúciós eredetében, ne hagyjátok figyelmen kívül az összetartás nemzetségi, törzsi szellemét se. A csoportkapcsolatban jelent meg az a kifejezett társadalmi helyzet, mely a korai emberi elme erkölcsi természetében az önzés-önzetlenség összeütközést kiváltotta. Az ausztrál őslakosok a szellemekben való hiedelmük ellenére még mindig a nemzetségre összpontosítják a vallásukat. Idővel az ilyen vallási fogalmak hajlamosak megszemélyesülni, előbb állatokként, később pedig emberfeletti emberként, vagy Istenként. Még az olyan alacsony szinten álló emberfajták is, mint az afrikai busmanok, akik a hiedelmeiket tekintve még a nemzetség-ős tisztelői szintet sem érik el, felismerik az önérdek és a csoportérdek közötti különbséget, eljutnak a világi és a szent értékek közötti kezdetleges különbségtételhez. Ám nem a társadalmi csoport a forrása a vallásos tapasztalásnak. Függetlenül az ember korai vallását befolyásoló mindeme tényezőktől, továbbra is tény, hogy az igaz vallásos késztetés eredetét azok a tiszta szellemjelenlétek képezik, melyek az akaratot arra késztetik, hogy önzetlen legyen.

.(lásd a templomot és a mecseteket).

103:3.2 (1132.2) A későbbi vallás árnyéka vetül előre a természeti csodákban és rejtelmekben való ősi hiedelemben, a személytelen erőkben. De a fejlődő vallás előbb-utóbb megköveteli, hogy az egyén valamilyen személyes áldozatot hozzon a társadalmi csoportjának jóléte érdekében, tegyen valamit a többi ember boldogságáért és jólétéért. Végül pedig a vallás rendeltetése az, hogy az Isten és az ember szolgálatára legyen.

103:3.3 (1132.3) A vallás rendeltetése az ember környezetének megváltoztatása, de a halandók körében ma fellelhető vallások közül sok erre képtelenné vált. A környezet túl gyakran uralta a vallást.

103:3.4 (1132.4) Emlékezzetek, hogy minden kor vallásában a legkiemelkedőbb tapasztalás az erkölcsi értékekkel és a társadalmi jelentéstartalmakkal kapcsolatos érzés, nem pedig a hittudományi tantételekkel vagy bölcseleti elméletekkel kapcsolatos gondolkodás. A vallás kedvező fejlődési irányt vesz, amint a varázslási elemet felváltja az erkölcsök fogalma.

103:3.5 (1132.5) Az ember a személytelen erők, a varázslás, a természetimádás, a szellemfélés és az állatimádás babonaságain keresztül fejlődve jutott el ama különféle szertartásrendekig, miáltal az egyén vallásos hozzáállása a nemzetség csoportválaszaivá vált. Ekkor e szertartások törzsi hiedelmekké sűrűsödtek és szilárdultak, végül pedig e félelmek és hitek istenekké személyesültek. De mindeme vallásfejlődésből sohasem hiányzott teljesen a vallási elem. Az Isten késztetése mindig is munkált az emberben. Ezek az erőteljes hatások – az egyik emberi, a másik pedig isteni – biztosították a vallás megmaradását a korok viszontagságai közepette is, és annak ellenére is, hogy ezernyi romboló hajlam és rosszakaratú kibékíthetetlen ellentét oly gyakran fenyegette megsemmisítéssel.

4. Szellemi közösség

103:4.1 (1133.1) A társadalmi esemény és a vallási összejövetel közötti jellegzetes különbség az, hogy szemben a világival, a vallásit áthatja a közösség légköre. Így az emberi társulás az istenivel való közösség érzését kelti, és ez a kezdete a csoportos istenimádásnak. A közös étkezésen való részvétel volt a társadalmi közösség legkorábbi fajtája, és a korai vallások így gondoskodtak arról, hogy a szertartásrendi áldozás valamely részét az istenimádók elfogyasszák. Még a kereszténységben is megőrződött e bensőséges érintkezési mód az Úrvacsorában. A közösség légköre a béke üdítő és megnyugtató időszakát hozza el az önző tudatos énnek az emberben lakozó szellemi Nevelő emberszerető ösztönzésével való összeütközésében. Ez az igaz istenimádat előjátéka – az Isten jelenlétének folyamatos tudatosítása, mely elvezet az emberek közötti testvériség megjelenéséhez.

(Ezt kell elérnünk a találkozóinkon!)

103:4.2 (1133.2) Az Istennel való közössége megszakadását érzékelő ősember valamilyen áldozáshoz folyamodott a vezeklésre, a baráti viszony helyreállítására való törekvésében. A pártatlanság iránti vágy és szomj vezet el az igazság felfedezéséhez, az igazság pedig magasabb szintre emeli az eszményképeket, és ez új kihívásokat teremt az egyes hívők számára, mert az eszményképeink mértani sor szerint gyarapodnak, míg az azoknak való megfelelési képességünk csak számtani sor szerint növekszik.​

Az ideálok felfogása gyors, de alkalmazása lassú, erre gondol itt.

103:4.3 (1133.3) A bűnösség érzése (nem a bűntudat) vagy megszakadt szellemi közösségből, vagy az egyén erkölcsi eszményképeinek elszegényedéséből ered. Az ilyen nehézségtől való megszabadulás csakis annak felismerésén keresztül jöhet, hogy az ember legfelsőbb rendű erkölcsi eszményképei nem szükségképpen rokonok az Isten akaratával. Az ember nem remélheti, hogy megfelelhet a legmagasabb rendű eszményképeinek, viszont képes hűen kitartani azon célja mellett, hogy megtalálja Istent és egyre inkább olyanná váljon mint ő.

103:4.4 (1133.4) Jézus elvetett mindenféle áldozási és vezeklési szertartásrendet. Lerombolta az alapját minden ilyen kitalált bűnösségnek és világegyetembeli elszigeteltség-érzésnek azzal, hogy kijelentette, az ember az Isten gyermeke; a teremtmény-Teremtő viszonyt gyermek-szülő alapra helyezte. Az Isten szerető Atyává válik a halandó fiai és leányai számára. Örökre eltörölt minden olyan szertartásrendet, mely e bensőséges családi viszonynak nem képezi helyénvaló részét.

103:4.5 (1133.5) Az Atya Isten az emberhez, a gyermekéhez nem annak tényleges erénye vagy érdeme szerint viszonyul, hanem a gyermek késztetésének elismerése alapján – a teremtményi cél és szándék szerint. A viszonyuk szülő-gyermek viszony és annak isteni szeretet a mozgatója.

A szülő-gyerek kapcsolatok véleményem szerint ez is félreérthetővé teszi, talán tisztázni kell. A mi esetünkben a szülő és a gyermek kapcsolata természetesen szeretetkapcsolat, és valóban, az embernek is szeretnie kell Istent, és Isten szükségszerűen szereti őket, így az átültetést így kizárólag a szeretetre alapozhatjuk. Erre gondol, hogy Jézus az emberi lények Istenhez való viszonyát a szülők és gyermekeik kapcsolatához hasonlította. De nyilvánvaló, hogy az összehasonlítás minősége a szerelem. Szóval ezt még akkor is el lehet fogadni, ha a szülők és a gyerekek viszonya olykor „forró”, vannak szakítások és elutasítások. Már csak úgy is, hogy ragaszkodunk ahhoz, aminek lennie kell. Ez az a szeretet, aminek meg kell lennie a szülők és a gyermekek között. Szerelem abban az értelemben, hogy a gyermek mindig előadja a szükséges kéréseit a szüleinek, és azok kielégítik azokat, amíg az ésszerű.

4. Az eszményképek eredete

103:5.1 (1133.6) A korai evolúciós elmében jelenik meg először a társadalmi kötelezettség és az erkölcsi kötelesség érzése, mely főként érzelmi alapú félelemből származik. A társadalmi szolgálatra való határozottabb késztetés és az emberbarátság eszményalapúsága az emberi elmében lakozó isteni szellem közvetlen késztetéséből származik.

103:5.2 (1133.7) A másokkal jót tenni eszme-eszményképe – az a késztetés, hogy az ember megtagadjon a tudatos énjétől valamit a szomszédja előnyére – először még igen szűkre szabott dolog. Az ősember csak azokat tekinti szomszédjának, akik nagyon közel vannak hozzá, akikkel jószomszédi viszonyban van; a vallásos polgárosodott társadalom kibontakozásával az ember szomszédjának fogalma kiterjed a nemzetségre, a törzsre, a nemzetre. Jézus aztán tovább tágította a szomszéd fogalmát úgy, hogy az magába foglalja az egész emberiséget, még az ellenségeinket is szeretnünk kell. Minden egészséges emberi lényben van belül valami, ami azt mondja neki, hogy e tanítás erkölcsös – helyes. Még azok is, akik ezt az eszményképet a legkevésbé teszik a magukévá, elismerik annak elméleti helyességét.

Ez az emberek elképzelése, és nem nyilvánvaló, érezünk valamit bennünk, ami úgy tűnik, hogy ott van, és ezt helyesnek érezzük. Ezért folytatjuk a keresést, még akkor is, ha csak olvasók vagyunk. Amikor az emberek megértik, elismerik, hogy jobb szolidaritást mutatni másokkal, mint gondoskodni róluk, a saját biztonságom múlik ezen. Ha távol vagyunk az emberektől, a segítség nem érkezik azonnal, ezért az ember társas lénnyé válása magában foglalja azt is, hogy megérti ezt az erkölcsi értéket. Szükség van másokra, és ezért szolgálni kell őket. Ez az erkölcsi és társadalmi attitűd gyakorlatilag az, amit az ember csinál, ezt a társadalmi evolúció tanulmányozása során látni fogjuk, sőt, a biztonság alapja a vallás előtti. Az emberi lényeknek biztonságra van szükségük. Tudtuk ezt, és még most is a géneken keresztül megy.

103:5.3 (1134.1) Minden ember elismeri az önzetlenné és emberbarátivá válásra irányuló ezen egyetemes emberi késztetés erkölcsiségét. Az emberbarát-elvű gondolkodó e késztetés forrásául az anyagi elme természetes működését jelöli meg; a vallási hívő ennél azért helyesebben felismeri, hogy a halandói elme önzetlen hajtóereje a Gondolatigazító belső szellemi vezetésére való érzékenységben rejlik.

103:5.4 (1134.2) Azonban az én-akarat és a saját akarattól különböző akarat közötti korai összeütközésről alkotott emberi magyarázat nem mindig megbízható. Csakis egy meglehetősen jól egyesített személyiség képes a tudatos én törekvéseinek és a bimbózó társadalmi tudatnak a különféle vitáit eldönteni. Magának az egyénnek éppúgy vannak jogai, mint az egyén szomszédainak. Egyik sem követeli meg az egyén kizárólagos figyelmét és szolgálatát. E nehézség leküzdésének sikertelenségéből ered az emberi bűnösségérzések legkorábbi fajtája.

103:5.5 (1134.3) Emberi boldogság csak akkor érhető el, amikor az önnön való én-vágyát és a felettes önvaló (az isteni szellem) önzetlenségi késztetését az egyesítő és felügyelő személyiség összeszedett akarata összehangolja és megbékíti. Az evolúciós ember elméje mindig szembesül az érzelmi indíttatású ösztönzések természetes térnyerése és a szellemi látásmódra – a tiszta vallásos gondolkodásra – épülő önzetlen késztetések erkölcsi erősödése közötti versengés bírájaként való fellépés bonyolult kérdésével.

Moussa: Azt akarja itt mondani, hogy az ember mindenekelőtt emberi ÉN, mielőtt gondoskodna Istenről. Ennek az embernek természetes szükségletei vannak. Az evés, az ivás, az alvás, az öltözködés, a szexuális reakciók ezek olyan dolgok, amelyek az ember lényéhez tartoznak. Egójának tehát természetszerűleg vannak olyan szükségletei, amelyek szükségszerűen igazolják létét, és ez az ember a társadalmi kontextusban fejlődik, először a családban, ahol megjelenik benne az erkölcs, vagyis az, ami lenni akar. Ez a családi és társasági élet pedig kiszélesíti a Lényt, mindig megvannak az igényei az egójára, nekem kell szeretnem egy gyereket, és hogy szeressenek tőle. Olyan társadalomra van szükségem, amely az embereket szolgálja, és cserébe az engem szolgáló embereket. …Tehát a szeretethez mindig vannak jogok, amelyeket nem lehet kitörölni, különben az életnek nincs többé értelme. Ha azonban most az Adjusterről van szó, akkor az extra érték hozzáadásának a lényege. Ha nem vagyok mindenekelőtt tudatában ennek, a kielégítendő szükségleteknek, ha nem vagyok erkölcsös lény, akinek szüksége van arra, hogy szeressem és szeressenek embertársaim, a család és a társadalom, ha nem létezik ilyen. Az Igazító semmivel sem találkozik! Amikor az Igazító találkozik létezésem természetes jogaival, válaszolnia kell. Amikor ismerem Istent és a szeretett gyermekeket, felismerem az Igazítókat is, akik növekedni fognak. Így nincs konfliktus az emberi szülői és lelki szeretet között. Amikor ismerem az embereket a társadalomban, és a hivatásommal szolgálom őket, és ha igazán ismerem őket, akkor még jobban szeretem őket szolgálni. Ha jól bemutatják a dolgokat, megértjük, hogy mindenki megkapja a jogait, és ugyanazt ismeri el mások számára. Ha nem tudjuk, hogyan tegyük, és nem értjük, akkor ez nehéz problémákat vet fel, de ha valóban tudjuk, hogyan kell megérteni, ha felismerjük a két, vagy akár három elemet, az élet jobban mehet.

Igen, de az embereknek problémáik vannak a következő mondattal:

103:5.6 (1134.4) Az a kísérlet, hogy egyszerre tegyünk az önnön valónk javára és a legnagyobb számú más önvaló javára, a tér-idő keretei között kielégítően soha meg nem oldható feladatot jelent. 

(Igen, még mindig könnyű megoldani: De azzal, hogy idejövök, tényleg magamért teszek; igazából ezzel jöttem rá, hogy itt tényleg megengedek magamnak valamit, aminek van hatása! Moussa: Igen, és azáltal, hogy Önért teszed, ugyanúgy az Igazítódért teszed, hogy jobban megértsd őt, zavaró tényezők, stb. nélkül munka közben, ezért a hallgatókért is teszed, akik „várnak”. nem konfliktus, ha ismerjük azokat a dolgokat, amelyek együtt működnek, és idővel követik egymást.)

Az örökkévaló élet feltétele mellett ezek az ellentmondások feloldhatók, de egyetlen rövid emberi élet alatt nem lehet rájönni a nyitjukra. Jézus az ilyen látszólagos ellentétre utalt, amikor azt mondta, hogy „Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét az országért, megtalálja.”

Moussa: Igen, igen, tudom, hogy az emberi lények életük korai szakaszában elérhetik a stabilitást, ha jól segítik őket, mind a létezéshez, mind az Igazítóhoz való jogukat illetően. Teljes egyensúlyban vannak. Talán itt egy olyan emberről beszél, aki a földszinten van, de azoknak az embereknek, akik erőfeszítéseket szeretnének tenni, és akik részesültek bizonyos mértékű támogatásban, ez megvalósítható. Jézusról beszél, aki 12 éves korában megkapta testvére, az égi Emmánuel beavatkozását. Szerintünk egyedül nőtt fel így, de vigyázz, vannak dolgok, amiket tudunk. Emmanuel volt az, aki azt mondta neki: most intézze apánk dolgát! Tehát ha az embereknek ilyen injekciót adnának, az jól működne.

Ha Melkisédek Jézust az emberekhez akarja hasonlítani, akkor mindent össze kell raknunk. Ha nem, akkor változtatnunk kell. Jézus a helyi univerzum ura és Michael fia. Egy férfi nem az! Viszonylag rövid időn belül le kellett szállnia a földre, hogy visszatérjen adminisztrátori munkájához. 30-40 évig nem tudta megtenni. Nem tudott sokáig távol maradni a helyi univerzumától, így minden ki volt számítva.

Tehát nagyon óvatosnak kell lennünk, nem szabad bántani az embereket, vagy valóban elferdíteni az igazságot, vannak olyan emberek, akik már jóval Jézus előtt és meglehetősen normális időkben egyesültek Igazítójukkal. De ha Jézusról van szó, el kell fogadnunk a kivételes tényt, még mindig van ez a kivételes oldal, amit nem szabad elvenni! Jézusnak aligha kellett olyan konfliktusokat megoldania, mint az embereknek a földön. Nem nősült meg, nem szült gyereket, ő vigyázott a testvéreire, egyetértek, de más szülni őket. Valójában nem ugyanaz a dolog, különösen, ha beteg gyerekről van szó. Jézus számára ez egész jól el volt intézve, hogy ne maradjon túl sokáig a földön a feladatai miatt. De Jézust szó szerint az emberekhez hasonlítani nem igazságos.

Nem szabad elvenni az emberek kedvét egy olyan modellel, amely nem reprodukálható, ami veszélyes! Még a Jézus életét segítő középlények sem hasonlíthatók össze, és a végén azt mondják: Vigyázzatok, hogy az emberek ne Jézus életét éljék, mindenkinek a maga életét kell élnie. Ebből a szempontból a mediánok ésszerűbbek, mint ez a Melchiziedek! Tudnod kell, hogy Jézus először a saját számlájára dolgozott, hogy biztosítsa felsőbbrendűségét 7. alászállása felett. Felajánlottuk neki az emberi keretet, az emberi lények társadalmi kereteit, hogy elvégezze a munkáját, és meg is tette. Amit oda adott, az nem az ő küldetése, hanem ő maga tette hozzá. Az LU nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy nem ez volt az igazi küldetése, vége.

Azért maradt ennyire, mert Caligastia, Ádám és Éva (akik egyben a gyermekei is) káoszt okoztak ezen a földön, és annyira jött, hogy helyrehozza a dolgokat, hogy az embereknek lelki ihletet hagyjon a fáklya hordozására. Számára a közvetítők előkészítették a terepet, amíg ezt meg tudta tenni. Mit hagyott hát a földön?

Egész földi tartózkodását úgy tervezték meg, hogy megtestesülhessen és teljesíthesse küldetését.

Nem szabad azt mondani, mint a szövegben, hogy Jézus életét akarjuk élni, ez túlzás. Szerethetjük, ha Jézus az Igazítónkkal dolgozik, oké, ez biztató. Amikor megismerjük Istent, oda kell szánnunk magunkat másoknak. Ez már megtörtént, mielőtt Jézus más próféták megtették volna. Hány prófétát öltek meg Isten miatt? mert szerették és szolgálták az embereket? Jézusról tehát bizonyos mértékkel és szelídséggel kell elmondani, hogy ne sértsük meg az erkölcsi lelkiismeretet, az igazságosság és a tisztesség lelkiismeretét. Egy kis rugalmasság nem von el Jézus munkájából, Jézus életében sok minden van a mélyen gondolkodók számára.

103:5.7 (1134.5) Az eszménykép keresése – az Istenszerűvé válásra való törekvés – folyamatos törekvés a halál előtt és után. A halál utáni élet a lényegieket illetően nem különbözik a halandó léttől. Minden jó, amit e létben teszünk, közvetlenül hozzájárul a jövőbeli életünk teljesebbé válásához. A valódi vallás nem támogatja az erkölcsi nemtörődömséget és a szellemi lustaságot azzal, hogy bátorítaná annak hiú reményét, hogy valaki a nemes jellem minden erényével felruházódik a természetes halál kapuin való áthaladás eredményeként. Az igaz vallás nem becsüli le a halandói élet időtartama alatt a fejlődés érdekében kifejtett emberi erőfeszítéseket. Minden halandói haszon közvetlenül hozzájárul a halhatatlan továbbélés megtapasztalása első szakaszainak gazdagabbá válásához.

103:5.8 (1134.6) Az ember eszményelvűségére nézve végzetes, amikor azt tanulja, hogy minden önzetlen késztetése pusztán az ő természetes nyájösztöneinek kifejlődése. Viszont nemesebbé lesz és rendkívüli mértékben feltöltődik, amikor megtanulja, hogy a lelkének e magasabb rendű vágyai azoktól a szellemi erőktől sugárzódnak ki, melyek a halandói elméjében lakoznak.

103:5.9 (1134.7) Egészen felrázza és rendkívüli örömöt kelt benne az, amikor egyszer végre teljesen felismeri, hogy él és munkál őbenne valami örökkévaló és isteni. Az a helyzet, hogy az eszményképeink emberfeletti eredetében való élő hit igazolja azon felfogásunkat, hogy Isten fiai vagyunk és az teszi valóssá az emberbaráti meggyőződéseinket, az emberek közötti testvériség érzéseit.

103:5.10 (1134.8) Az ember a maga szellemi területén szabad akarattal rendelkezik. A halandó ember nem gyámoltalan rabszolgája egy mindenható Isten kérlelhetetlen fennhatóságának és nem is áldozata egy működésközpontú mindenségelrendelés reménytelen végzetességének. Az ember igazán a maga örökkévaló beteljesülésének építője.

103:5.11 (1135.1) De az embert nem a kényszer menti meg, vagy teszi nemesebbé. A szellemi növekedés a fejlődő lélekből fakad. A kényszer eltorzíthatja a személyiséget, ám sohasem ösztönzi a növekedést. Még a nevelési kényszer is csak semlegesítő értelemben hasznos annyiban, hogy talán segíti a megrendítő élmények megelőzését. A szellemi gyarapodás ott a legnagyobb, ahol minden külső hatás elenyésző. „Ahol az Úrnak szelleme, ott a szabadság.” Az ember akkor fejlődik a legjobban, amikor az otthon, a közösség, az egyház és az állam kényszere a legkisebb fokú. Ám ezt nem szabad úgy értelmezni, hogy egy haladó társadalomban nincs helye otthonnak, társadalmi intézményeknek, egyháznak és államnak.

Valóban jobb fejlődni, mert időről időre, amikor túl kell lépnie önmagán, és erősebb segítséget kell kérnie belülről, ez is gyorsabb fejlődéshez vezethet, jobb? Igen, ez nagyon igaz, egyszerűen csak azt kell mondanunk, hogy a család továbbra is szükséges ahhoz, hogy ember megszülethessen, és ha felnő, a családnak el kell engednie, hogy máshol próbálhassa ki tehetségét. Nem házasodhat össze sem anyjával, sem apjával…, ezért nem nevelheti anyja és apja gyermekeit, ez nem lehetséges. Fel kell ismernünk SZABAD AKARATÁT, szabadságát, hogy máshol tegyen dolgokat. Ugyanez vonatkozik az egyházra is, ha az egyház ragaszkodik a valláshoz, akkor az egyháznak lehetővé kell tennie számára, hogy szabad akaratával személyes tapasztalatot szerezzen.

103:5.12 (1135.2) Amikor egy közösségi vallási csoport valamely tagja eleget tett a csoport támasztotta követelményeknek, akkor bátorítani kell őt arra, hogy a vallási meggyőződés igazságairól és a vallásos tapasztalás tényeiről alkotott saját személyes értelmezésének a maga teljességében való kifejezéséhez vallási szabadságot élvezhessen. Egy vallási csoport biztonsága a szellemi egységétől függ, nem pedig az istentani egyformaságtól. Egy vallási csoportnak képesnek kell lennie úgy élvezni a gondolkodás szabadságát, hogy közben ne váljon „szabadgondolkodók” csoportjává. Bármely olyan egyház számára él az erős remény, mely az élő Istent imádja, az emberek közötti testvériséget szentesíti, és mentesíteni meri a tagjait mindenféle hitvallási kényszertől.

6.Bölcseleti összhangteremtés

103:6.1 (1135.3) Az istentan az emberi szellem válaszainak és viszont-válaszainak tanulmányozása; sohasem válhat tudománnyá, hiszen többé-kevésbé mindig keverednie kell a lélektannal a személyes kifejeződésében és a bölcselettel a módszeres leírásában. Az istentan mindig a te vallásod tanulmányozása; másvalaki vallásának tanulmányozása a lélektan.

103:6.2 (1135.4) A világegyetemének kívülről való tanulmányozásához és vizsgálatához közelítve az ember létrehozza a különféle fizikai tudományokat; az önmaga és a világegyetem kutatásához belülről közelítve pedig megteremti az istentant és a metafizikát. A bölcselet későbbi művészetét az ember azon erőfeszítés során alakítja ki, amikor megpróbálja összehangolni azt a sok ellentmondást, melyek bizonyosan egyből felbukkannak a dolgok és lények világegyeteméhez való közeledés eme két homlokegyenest ellenkező útjának eredményei és tanításai közepette.

103:6.3 (1135.5) A vallásnak a szellemi nézőponthoz, az emberi tapasztalás belső jellegének tudatosulásához van köze. Mit jelent: amikor az ember kívülről figyeli a teremtést, látja a földet, a napot, tehát egy egészet lát, ez a tudomány adata. Ám amikor a teremtést a középpontból kifelé képzeli el, rájön, hogy a középpont a szellem, és ez a szellem most a többihez kapcsolódik, ami a teológiát, a filozófiát és mindazt, amit akarunk. Nos, a két nézőpont különbözik, az egyik anyagtudományi, a másik filozófiai-szellemi; mivel ez más természetű, a probléma a következő: Hogyan adjuk nekik…? Ez az, amit ebben a bekezdésben elmondanak. Arra gondolt, hogy harmóniát teremtsen e két ellentétes pont között.

A művészet a filozófia belső része, és annak érdekében fejlődik, hogy harmonizálja azt a számos ellentmondást, amelyek szükségszerűen első pillantásra feltűnnek a dolgok és a lények univerzumának tanulmányozásának e két, egymással homlokegyenest ellentétes módszerének felfedezései és tanításai között.

Kívülről befelé indulva látunk lényeket, növényeket, látunk ezt-azt, elemezzük és tanulmányozzuk az életüket, majd belülről kiindulva van egy Isten, aki onnantól kezdve irányít mindent, és ez nem az. ugyanaz a természet, mint kívül, de a probléma az, hogyan lehet ezt a két dolgot összeilleszteni.

Pontosan az, aki azt mondja: az emberi lény tanulmányozása mégis feltár előttem egy tudatot, egy személyiséget, egy életet és a szabad akaratomat, és újra felteszem a kérdést: Ki alkotta az embert? Van kapcsolat közte és aki tette! Hogyan egyeztethető össze ez a két nézőpont? Erről beszél. Ennek teljesen megbízhatónak kell lennie. Egységet igyekszem megteremteni a két nézőpont között, most már ismeri őket, ez az emberre vonatkozik. Az ember szellemi természete lehetőséget teremt számára ahhoz, hogy a világegyetemet befelé, a visszájára fordítsa. Ezért igaz, hogy amennyiben kizárólag a személyiség-élmény belső jellege felől szemléljük, a teremtésösszesség szellemi természetűnek tűnik.

Az ember szellemi természete lehetőséget teremt számára ahhoz, hogy a világegyetemet befelé, a visszájára fordítsa. Ezért igaz, hogy amennyiben kizárólag a személyiség-élmény belső jellege felől szemléljük, a teremtésösszesség szellemi természetűnek tűnik.

Ez az, amikor az emberi lény megérti, hogy a benne lévő Igazítója minden emberi lény eredete. Tehát így az ember tudja értelmezni a Teremtést, ezért számára lelki szempontból tapasztalja meg, a segédeket Isten adja, az én tudatomat Isten adja, és Isten adta önmagát nekem. Tehát az eszmény, a teremtés, kiindulópontja szellemi, ez Isten. De a tudomány embere azt mondja, hogy nem, először lát egy Föld bolygót, amely a Napból emelkedett ki, egy ködből, amely kiszabadította.

103:6.4 (1135.6) A világegyetemet a fizikai érzékeinek és az ahhoz társult elmebéli felfogóképességének anyagi képességein keresztül elemzőleg szemlélő ember számára a mindenségrend gépiesnek és energia-anyaginak tűnik. A valóság ilyen tanulmányozási módszerének lényege a világegyetem kifordítása.

103:6.5 (1135.7) A világegyetemről alkotott okszerű és következetes bölcseleti felfogás nem épülhet sem az anyagelvűség, sem a szellemelvűség követelményeire, mert mindkét gondolkodási rendszer, amennyiben általánosan alkalmazzák, torz formában láttatja a mindenségrendet; míg az előbbi a kifordított világegyetemmel létesít kapcsolatot, az utóbbi pedig egy befelé, a visszájára fordított világegyetem természetét fogja fel. Ezért önmagában és önmagától sem a tudomány, sem a vallás egyedül soha nem remélheti, hogy megfelelő szinten megértheti az egyetemes igazságokat és viszonyokat az emberi bölcselet útmutatása és az isteni kinyilatkoztatás megvilágosító hatása nélkül.

Ha arra a nézőpontra szorítkozunk, hogy a teremtés csak fizika és energia, nyilvánvalóan az igazságot ismerők számára, az észlelés nem teljes. Még mindig van Isten, aki létezik, mások azt mondják neki: Túlzok, a fizika és az energia létezik. A bolygók mozgása, koordinációi a szemünk előtt vannak, így a két nézőpontot össze kell raknunk.

103:6.6 (1136.1) Az ember benső szellemének a kifejeződéshez és az önmegvalósításhoz mindig is támaszkodnia kell az elme működési rendjére és műtudására. Az ember anyagi valósággal kapcsolatos tapasztalásának hasonlóképpen a tapasztaló személyiség elme-tudatára kell épülnie. Ezért a szellemi és az anyagi, a belső és a külső emberi tapasztalások mindig kölcsönös összefüggésben vannak az elme rendeltetésével és a tudatos felismerésük mértékéig korlátozza azokat az elmetevékenység. Az ember az anyagot az elméjében tapasztalja meg; a szellemi valóságot pedig lélekben, de ez a tapasztalás is az elméjében tudatosul. Az értelem az, ami összehangolja és az állandó jelenlétével szabályozza, irányítja és módosítja a halandói tapasztalás teljes egészét. Az energia-dolgoknak és a szellemértékeknek egyaránt sajátos színezetet kölcsönöz a tudat elme-közvetítőjén keresztüli értelmezésük.

Az ember belső szellemének, vagyis az IGAZÍTÓNAK kifejeződéséhez és saját megvalósításához mindig az elme mechanizmusától és technikájától kell függnie. Ha az ember nem akarja Istent, Isten nem tudja megnyilatkozni. Valóban része az emberi gondolkodásnak, ez az emberi gondolkodás, amely megindokol, ami tükröz, ami meghatároz, ami koordinál, ha Istennek ez nincs meg, akkor Isten nem tudja megnyilvánulni időben és térben. Emberi gondolkodásra van szüksége!

Ha az ember is tanulmányozza a természetet, az az ő gondolkodásától és az adjutánsok gondolkodásától függ, nélkülük nem tud anyagot vagy semmit sem tanulmányozni. Az anyagtudat, az anyag tapasztalata is az én gondolkodásomtól függ. Ezért van az, hogy a belső és külső spirituális és anyagi emberi tapasztalatok mindig korrelálnak az elmével. Gondolat mindig, és feltételekhez vannak kötve. Ami a mentális tevékenységen keresztüli tudatos kapcsolataikat illeti, az emberi gondolkodás ismeri Istent, és ugyanaz az emberi gondolat, amely ismeri az anyagot. Ekkor az emberi lény tapasztalatai tudatosan számítanak mentális tapasztalataira. Az emberi elme, az emberi értelem az állandóan jelenlévő harmonizátor az emberi tapasztalatok, anyagi tapasztalatok vagy spirituális tapasztalatok összességének kondicionálására és minősítésére, gondolkodásunk révén.

Az energia dolgokat, spirituális értékeket a tudat mentális folyamatai által alkotott értelmezésük színesíti. Tehát valójában a tudatosságnak köszönhető, hogy az ember, aki ismeri a kettőt, össze is tudja rakni a kettőt.

103:6.7 (1136.2) A tudomány és a vallás közötti egyezőbb összhang megteremtésének nehézsége a ti esetetekben abból ered, hogy egyáltalán nem vagytok tudatában a dolgok és lények morontia világa közbenső területének. A helyi világegyetem a valóság-megnyilvánulás szempontjából háromfokozatú, vagyis három szakaszból áll: anyag, morontia és szellem. A morontia szemszögű megközelítésben a fizikai tudományok eredményei és a vallás szellemének működése közötti mindenféle eltérés eltűnik. Az értelem a tudományok megértési módszere; a hit a vallási éleslátás eljárása; a mota a morontia szint módszere. A mota felsőbb-anyagi valóság-érzékenysége ellensúlyozni kezdi a féloldalas növekedést, anyagának tekintve a tudásra épülő felismerést és lényegének véve a hiten alapuló éleslátást. A mota a széttartó valóság-felfogásnak az anyagi személyiségek által el nem érhető felsőbb-bölcseleti összehangolása; részben a húsvér testbeli anyagi élet túlélésének élményén alapul. De sok halandó ismerte már fel annak kívánatos voltát, hogy rendelkezzenek valamilyen módszerrel a tudomány és a vallás erősen elkülönülő területei közötti kölcsönhatás összehangolására; és a metafizika az ember hasztalan kísérlete e jól felismert szakadék áthidalására. Ám az emberi metafizika inkább bizonyult zavarónak, mint megvilágosítónak. A metafizika az ember jó szándékú, de felesleges erőfeszítését jelenti arra, hogy ellentételezze a morontia motájának hiányát.

Ha az emberi lények természetes módon fejlődtek volna ki, hogy Caligastia felszabadította a fajokat, mindezeket a fajokat a nem megfelelőtől, a rossz törzsek (állatok) elvégezték Isten által kívánt munkáját; ha Ádám és Éva kellőképpen ontotta volna a vérét az emberiségben, akkor az emberi lényeknek meglenne a mota (morontiel), mert ezeket az energiákat nem emberek hozták létre, hanem megkapjuk! Már megvolna bennünk ez a mota, ez a morontia energia, hogy amikor igazán morontia dolgokat akarunk nézni, akkor olyan, mintha veszünk egy létrát és eljutunk oda. És ha el akarjuk érni a spirituális dolgokat és az anyagiakat is, akkor olyan lenne, mint egy lift, ami fel-le menne. Ahogy az emberi értelem teszi az érvelést, a morontia lehetővé tette volna, hogy ezt tegyük a szellemi és az anyagiak felé, ez az, amink nincs! Ádám sok mindentől megfosztott minket! Jó erre nagyon odafigyelni.

Most mi történik az emberi lényekkel? Amikor Istent imádják, amikor meg akarják ismerni, akkor Isten valójában megteremti ezt a morontia részt, ami ott van! A lélek, sőt a morontia lélek tanulmányozásában Isten telepíti azt. Ez azt jelenti, hogy az így felszerelt emberek fokozatosan eljuthatnak Isten megértéséhez. Nem születnek vele, de újjászülethetnek vele! újjászületnek.

Ha Ádám megtette volna, természetesen megtennénk. Mivel Ádám már nincs ott, igazítónk alkotja őt. Amikor a lélek fokozatosan ott van, a spirituális leszállhat az elmébe. Tehát ma valójában az újjászületés, ahogy a spirituális tapasztalat mondja, kompenzálja azt, amink nem volt, és ezt fontos lenne elmondani az embereknek. A tudomány és a vallás harmonikusabb összehangolása során tapasztalt nehézség abból fakad, hogy teljesen figyelmen kívül hagyod a lények és dolgok morontia közbenső tartományát, mert nem Ádámon keresztül kaptuk meg. Lemaradtunk róla. A helyi világegyetem a valóság megnyilvánulásainak 3 fokát vagy szakaszát tartalmazza: az anyag – a morontia lélek – a szellem.

A morontia megközelítés elsimít minden ellentmondást a fizikai tudományok felfedezései, az elme működése – egyébként a vallásé – között, úgy gondolom, a saját szememmel látom. Egy vak azt mondja: Nehezen látok, de hiszek Istenben. Valaki, akinek motája van, természetesen gondol Istenre, mint minden mentális tevékenységre. Ha nincs, persze le kell ülnie. Ott teljesen kielemezzük, de a tanulmány folytatásában egyre többet fogunk látni.

Caligastia sok mindentől megfosztott minket, Michael fia volt, Ádám is! Nebadon Mihály volt az, aki létrehozta az első ádámi házaspárt, ezért érdeklődött annyira az emberi lények iránt, mert két gyermeke (lénye) zavarta meg földünket. Ő az, aki létrehozta őket! Ez a két gyerek (lény) bánt velünk rosszul. Tehát amikor az apa meglátogatja a házat, és a gyerekek rosszul jártak, megpróbál tenni valamit. Nagy kárt okoztak nekünk. Ezért kérte Nebadon Mihály Mennyei Atyját, hogy töltsön néhány évet a földön, hogy megpróbálja egy kicsit helyreállítani, de ne a helyzetet, hanem más módon. Az emberek számára azért jött, hogy megpróbáljon valamilyen spirituális tevékenységet visszahelyezni a helyére, látva, hogy Caligastia és Ádám mindent eltávolított. Ez az ő viselkedése, ezt mondják kicsit a Bibliában és a középlények Urantia című könyvében, könnyelműen. Tehát Michael „gyermekei” voltak azok, akik elcseszték az emberi lényeket, mindenki Atyjaként köteles volt tenni valamit. Ez a magyarázata további 4 évének a földön.

Az emberek nem pontosan olvassák az Urantia könyvet, újra kell olvasniuk! Apaként érezte, hogy saját gyermekei milyen károkat okoztak más gyerekeknek, és természetesen próbált tenni ez ellen. Ő okozta Caligastia trónfosztását, eltávolították „Isten trónjáról” ezen a földön (bolygóherceg). Michael testvére, Emmanuel azt mondta neki: Amikor a földön vagy, siess, és számold fel ezt az igazságtalan és bűnöző lázadást.

Már régen az emberi lények segítségére kellett volna jönnie. Ezt a problémát kétféleképpen oldotta meg a letartóztatását megelőző kedden. Caligastiát eltávolították a hatalomból, és új kormányt állítottak be a földön, az emberi lények nem tudnak olvasni! Letartóztatása csütörtökét megelőző kedden megoldotta ezt a problémát. Miközben Sanadrin népével beszélgetett, beiktatták az új kormányt, amelyet emberek uraltak. Most az ő oldalukon négy évig próbálta megvigasztalni, kiegyenesíteni, behelyezni őket szeretni Istennel. Ezt kellett rendeznie ügyeiben, ennek semmi köze az adományozási küldetéséhez, négy évet adott hozzá, hogy helyrehozza azokat a sérelmeket, amelyeket gyermekei, Caligastia és Ádám okoztak nekünk.

Így kell értenünk Jézus négy évét. Egyrészt arra próbálta rávenni az embereket, hogy ne gyógyítsák ki őket betegségeikből, nem ezt akarta, hanem az, hogy bizalmat adjon az embereknek Isten iránt. Isten szeret téged, ismerd meg a jót, Isten szeret téged! Akkoriban Isten büntetett, ezt tanították a zsidók, ami egyáltalán nem volt igaz. Isten hozzáállása csak a Szeretet. Tehát, amikor a zsidók megtartották a prófétákat, ezeket a büntetéseket, amelyek ütések, ütések stb., nem igaz, ez az Isten nem igaz. Tehát Jézus azt mondta: Isten szeret téged, ez igaz, de szeressük őt mi is! De szeressünk másokat is ugyanúgy, ez egyetemes tény!

Arra késztette az emberi lényeket, hogy a szeretet révén újra bízzanak, és többé ne legyen kevés Istenben. De a zsidó vallás fenyegető Istent adott, egy Istent, aki üt. Egy Isten, aki büntet, egy Isten, aki büntet, és ők maguk prófétagyilkosok voltak. Jézus ezt mondta nekik: „Megöltétek az összes prófétát, aki idejött Jeruzsálembe, Jeruzsálem a próféták sírja. Meg fogsz ölni, de itt abbamarad!

Megkaptad a tudomány kulcsát, leültél Mózes székére, nemcsak hogy nem használod, de más népeknek sem engeded! Ezt elveszik tőled, és a világ többi részének adják. Ez az a munka, amit Jézus valóban végzett Jeruzsálemben, úgy fenyegette meg a zsidókat, hogy nem törődött magával. Nyugodtan eltávolította Caligastiát, és egy másik kormányt állított be. Arra tanította az embereket, hogy nem Istent kell félni, hanem szeretni kell Istent. Isten csak a Szeretet számunkra, és ez az igazi igazság. Tanulmányozzuk a bolygókormányzást. Jézus az, aki mindent megalapít, ő Nebadon feje, ő az, aki mindent megalapít és kormányokat trónol. Ő is az, aki elbocsátja őket, minden az ő hatalma alatt történik Nébadon Mihály főispánként. Míg a földön felhívta a Sátánt, Lucifert és társaságát, és megkérte őket, hogy térjenek meg, de ők megtagadták. Mielőtt az emberekért végzett szolgálata véget ért, ezeknek a lázadóknak minden egyszerre véget ért. Nincs többé irgalom nekik, és a letartóztatása előtti kedden ért véget a lelki szolgálata, azon a kedden szembefordult a Sanadrinnal, a farizeusok megtámadták, a végsőkig maradt, ezen a napon történt minden a földön. elkészült.

De ezalatt az idő alatt Caligastia emberekre táplálta szektáit. Caligastia állt mindezek mögött. Tehát amikor Jézus befejezte ezt a vitát, befejezte, valóban adminisztratív szempontból ítélte meg a bolygót. Megszületett a döntés, hogy Caligastiát eltávolítják a trónról, és más bolygóvezetőket is beiktattak, és ez a mai napig tart. Tehát Jézus végzi ezt a bolygói munkát a földön, és nekünk kell felismerni, de ez is az ő dolga! Nem nehéz megérteni Jézus művét, de amikor eltévedünk a mérvadó tényeknek nem megfelelő magyarázatokban, akkor valóban olyan apróságokat követtünk el, amelyeknek nincs értéke és következménye. Ő a Nebadon vezetője, és ő számolta fel Caligastiát. Tehát fokozatosan érthetővé válik a többi szöveg elolvasásával.

Ha Ádám valóban velünk élt volna, és feleségül vettük volna a gyermekeit, és ez előrehaladott volna, akkor az ádámi vér, amely morontia vér, a rendszerből származik, mindezt elhozta volna nekünk. Most már egyáltalán nem maradt semmi. Az a kevés, ami elmúlt, nem fejlődött ki. Ha minden kárt elhárítanak, azt feltételezhetjük, hogy a földön talán visszatér, egyelőre visszatartják a párokat.

Annak ellenére, hogy az indigó (afrikai) faj nem élvezhette Ádám közelségét, hiszen ő a Közel-Keleten járt, ma pontosan ugyanazt kapták, mint a többi faj. Mi, amit tudunk Istenről, megosztjuk! Ha kérik tőlünk, megadjuk.

103:6.8 (1136.3) A metafizika kudarcnak bizonyult; a motát az ember nem képes felfogni. A kinyilatkoztatás az egyetlen eljárás, mely egy anyagi világon képes ellensúlyozni a mota igazság-érzékenységének hiányát. Egy evolúciós szférán a kinyilatkoztatás ellentmondást nem tűrően eloszlatja az értelem által kialakított metafizikában megmutatkozó zűrzavart.

103:6.9 (1136.4) A tudomány az embernek a maga fizikai környezetére, az energia-anyag világára irányuló kísérletező vizsgálódása; a vallás a szellemértékek mindenségrendjének ember általi megtapasztalása; a bölcseletet pedig az emberi elme-erőfeszítés alakította ki annak érdekében, hogy ezeket az erősen elkülönülő fogalmakat mindenségrendi viszonylatban valamiféle észszerű és egyesített Nos, beszélhetünk a bölcsességről! A filozófia szellemileg kifejlesztett bölcsesség. Mindannyiunknak mindig saját magának kell módszert keresnie, módot arra, hogy a fizikai emberi dolgokat az isteni dolgokhoz kapcsolja. magatartássá szervezze és azokat egymással kapcsolatba hozza. A kinyilatkoztatás által megtisztított bölcselet elfogadhatóan működik a mota hiányában és amellett is, hogy az ember a mota értelem-helyettesítőjével – a metafizikával – megbukott és csődöt mondott.

Ha az ember valóban elmélkedik egy bölcsességen vagy egy filozófián, egy módszeren, más szóval Isten megtalálásának módján, akkor is megteheti a lépést ebbe az irányba, ha a mota nincs a helyén. Tehát az emberek gazdálkodhatnak, gazdálkodniuk kell, akkor is elérnek valamit. Jelenleg ez a fontos. Isten mindennek a forrása, és ha a testvérek kudarcot vallottak, az Atya helyettesítheti a testvérek kudarcát. Jézus jött, Kaligasztia csődjét pótolta valamivel, de az Atyaisten, aki bennünk van, és aki mindennek a forrása, a csődöt a bennünk lévő motával tudja pótolni és ezt ő is megtette. Jézus megtette, amit meg tudott tenni, de a bennünk lévő Igazítók igenis meg tudják adni azt, amit Ádám nem adott nekünk, a morontia lélek főleg tőle származik.

103:6.10 (1136.5) Az ősember nem tett különbséget az energiaszint és a szellemszint között. Az ibolyaszín emberfajta és az ő andita leszármazottaik voltak az elsők, akik megpróbálkoztak a matematikainak az akaratitól való elválasztásával. A polgárosodott ember egyre inkább a korai görögök és sumérok nyomdokaiba lépett, akik különbséget tettek az élettelen és az élő dolgok között. A polgárosodott társadalom fejlődésével a bölcseletnek a szellem-fogalom és az energia-fogalom egyre nagyobb szakadékai felett kell hidat vernie. De a tér idejében ezek az elágazások egyek a Legfelsőbben.

Tehát a férfiak hosszú ideig, még Ádám előtt is, mindig is azt tanítják, hogy mi az anyagi és mi a spirituális. Amikor Caligastiát tanulmányozzuk, látni fogjuk. Talán ádámi emberek, Ádám csak 100 évig élt a földön, miután minden rosszra fordult. Szóval élénk lélek volt.

A görögöknél is dolgoztak ezzel a filozófusok, és valóban Ádámnál távolabbról jött, Dalamatiából, tehát Kaligasztiából. Manapság az embereknek még mindig ugyanaz a problémája, neked van a bajod, de hol kezdődik a Lélek? Valóban megvolt a múlt századunk, amelyet „materialistának” kereszteltek el. A férfiak anyagiasabbak manapság, mint valaha, és megdöbbennek azon, hogy fizikailag olyan betegek, és anyagiasabbak, mint valaha. Tehát amikor a modern időkben beszélünk, újra megbeszéljük a dolgokat, újrabeszéljük a dolgokat, úgy beszélünk már rendeződött, de még nem rendeződött- Lehet, hogy van néhány embere, aki változást hoz. De a legtöbb férfi számára a pénz és a pénzügyek az elsők, szóval ez a probléma. Nos, ezt látjuk, de legyünk reálisak! azon a ponton, ahol vannak, az anyag sokkal jobban foglalkoztatja őket, mint az elme. A Föld bolygó még mindig nagyon materialista. Ezért mindezt nem szabad gyorsan olvasni, a jelenlegi valóságokkal kell olvasni.

103:6.11 (1137.1) A tudománynak mindig az értelmen kell alapulnia, bár a képzelet és az elvi vizsgálódás hasznos a határainak kitolásában. A vallás mindig a hittől fog függeni, jóllehet a józan ész kiegyensúlyozó hatású és hasznos szolgáló. Mind a természeti, mind a szellemi világ jelenségeire, a helytelenül tudományoknak és vallásoknak nevezett dolgok jelenségeire mindig is voltak és mindig is lesznek félrevezető magyarázatok.

Persze mindig lesznek felesleges gondolatok, attól függően, hogy az egyik vagy a másik oldalra állsz. A tudomány azt fogja mondani, hogy minden az anyagból származik (ami pontatlan), a teológusok azt mondják, hogy ami a tudomány, annak nincs értelme, Isten csak szellem. De ez is energia, mindegyik rész ki akarja zárni a másikat és Isten összehozza az egészet. Ezek tehát hamis magyarázatok. Nem látjuk a teljes igazságot.

103:6.12 (1137.2) Az ember a tökéletlen tudományos felfogásából, a szegényes vallási felfogásából és a sikertelen metafizikai kísérleteiből kiindulva próbálta megalkotni a bölcseleti véleményét. A mai ember valóban érdemes és rokonszenves bölcseletet tudna kialakítani önmagáról és a világegyeteméről, ha az nem hozná magával az anyagi és szellemi világok közötti, nagy jelentőségű és nélkülözhetetlen metafizikai kapcsolat megszakadását, a metafizika sikertelenségét abban, hogy áthidalja a fizikai és a szellemi közötti morontia szakadékot. Bármilyen rosszak is a férfiak, nem tettek akkora kárt, mint Caligastia! Nem jártunk olyan rosszul, mint ő – Caligastia ránk akarta helyezni a dolgok súlyát, de ez nem igaz, a férfiak nem voltak olyan rosszak, mint Caligastia – Megijesztettük a férfiakat, de ennek ellenére az ember nem tette meg sokkal gonoszabbak, mint azok, akik ezt a rosszat elkövették. Itt van, az emberi lények problémája, és ez egy nagyon fontos probléma. Mindentől megfosztották, Caligastia és Ádám mindent elvettek tőle, az ember pedig semmit sem vett el ezektől a lényektől.

A halandó ember nem rendelkezik a morontia elme és anyag fogalmával; és a kinyilatkoztatás az egyetlen eljárás a fogalmi téren megmutatkozó hiányosság kiküszöböléséhez, melyre az embernek égetően nagy szüksége van annak érdekében, hogy a világegyetemről okszerű bölcseletet építhessen fel és hogy végre kielégítően megértse az ugyanezen világegyetembeli biztos és állandó helyét.

Sürgős, ez igaz, ez a kinyilatkoztatás, az Igazító adja meg nekem. Az emberi lények azért szenvednek, mert pillanatnyilag nincsenek tudatában ennek a valóságnak önmagukban ahhoz, hogy összekapcsolják, most szükséges, hogy az Igazítók küzdjenek az emberi akarattal. Amikor az Igazítót keresik a sötétben és a lelkek előtörnek, az nagyon súlyos, ami az emberekkel történt. Sehol nem beszélnek a motáról, Ádámnak tényleg nem volt ideje megtenni, miután 100 év eltelt, és 89 gyereke visszatért. Szóval, hova lett a vére? Valóban jelentéktelen. Különben melyik ember beszélt a motáról és tanított másokat? Tehát, ha helytelen ádámi vérről beszélni, amikor nem is értünk belőle semmit. Még azt is arrogáns, hogy ádámi vérük van, az igazítóikhoz képest arrogáns. Saját beállítójuk tudja megadni nekik. Ez helytelen hozzáállás az Urantia-könyv olvasói részéről, akik semmit sem értenek.

(Moussa-Doris megjegyzései>: 2005-ben láttam az LU olvasóit Philadelphiában, amint az LU kivonatairól beszélgettek, sőt volt, aki azt hitte, hogy Michaël! A férfiaknak kell valami, de hogyan hozhatnak? anélkül, hogy ez a legcsekélyebb költségükbe is kerülne. az erőfeszítés, ez a probléma. Az erőfeszítés a Szcientológiában az a pénz, amit addig keresel, amíg olyan munkát tudsz végezni, amely érdekli őket.)

103:6.13 (1137.3) A kinyilatkoztatás az evolúciós ember egyetlen reménye a morontia űr betöltésére. A mota által nem segített hit és értelem nem képes felfogni és megalkotni egy okszerű világegyetemet. A mota látásmód hiányában a halandó ember nem képes felismerni az anyagi világ jelenségeiben a jóságot, a szeretetet és az igazságot.

A kinyilatkoztatás, az Igazítóval való valódi megtapasztalás elhozza az anyagi világ és a szellemi világ közötti koherencia tudatát. Az emberi lények továbbra is haladjanak az alkalmazkodóik tapasztalata felé, bármilyen módszerrel is használják. Valóban megkapni ezeket az ajándékokat Istentől a hitük alapján. Többnek kell lenni, mint én. A „több” gondolatának valóban meg kell győznie az emberi tudatot. Ha egyszerűen emberek maradunk, a probléma nem oldódik meg. Isten befogadásában többnek kell lennem, mint amilyen vagyok, ha azt mondom magamnak: Ennyi, nem vagyok több, ezért üres vagyok, A hit szelleme az emberi gondolkodás feletti érték. Tisztán meg kell értenie lényét, és meg kell értenie, hogy ezt csak Isten adhatja neki, és neki kell dolgoznia, mert ezt senki, senki más nem tudja megtenni helyette. Ott ez a tanár szerepe, meg kell értened velük, hogy kötelességük és joguk van a növekedéshez, de te csak a lényedből fejlődhetsz. Nem azok a férfiak fognak növekedni, akik nem tettek, hanem csak a lényedből fejlődhetsz. Nem ember teremtette az embert, az ember nem tudja felnőni, ezért lényének forrásához kell mennie, ami Isten. De ahhoz is, hogy növekedjen, nagyobb értékkel kell rendelkeznie, mint az ember, az ilyen növekedés homályos. Akarni kell felnőni, mert így felnőni homályos. De ha tudom, hogyan akarok kinőni abból a lényből, aki vagyok, akkor egyértelműen fel tudom vetni a problémámat, és meg tudom keresni azt, aki megoldja a problémámat.

A hit, amit boncolgatunk, és amelyet az embereknek tanítunk, nem csalóka, hanem többnek lenni, mint amilyen, de csak egy van, aki beteljesítheti, az Isten. Ezért meg kell keresnünk, senki nem teheti meg más helyett. Nem kényszerítünk senkit ellenkezőleg, menni kell, csak szurkolni, biztatni tudjuk folyamatosan, amíg nem kezd kiderülni és soha nem veszünk el az illetőtől semmit! A kérő a kapitány, ő az, aki parancsol és elmondja Istennek, amit akar! Mert te, Istenem, te vagy az, aki lényemben ezt az igényt, hogy több legyek, ez több, megértem és akarom, de te vagy az én Istenem, aki kielégíthet engem!

Tehát ezen dolgozunk. Amikor az egyén a spirituális élményen dolgozik, az egyre világosabbá válik, és egy nap nagyon világos lesz, és Halleluja, Istenem, köszönöm! Ezt keressük ebben a spirituális tanítási munkában, de ez ismétlés, mert ez a növekedés munkája, minden nap fejlődünk, nem egy nap alatt, hanem egy napon mindent beépítünk.

103:6.14 (1137.4) Az erősen az anyagi világ felé hajló életfelfogású ember okszerűen gondolkodóvá vagy természetközpontúvá válik. A szellemi szint felé különösképpen hajló bölcselet eszményelvűvé, sőt rejtelemközpontúvá válik. Amikor a bölcselet olyan szerencsétlen, hogy a metafizikára támaszkodik, akkor bizonyosan szkeptikussá, összezavarttá válik. A letűnt korokban az ember tudásának és értelmi értékítéleteinek nagy része e három felfogásbeli torzítás valamelyikének áldozata lett. A bölcselet nem meri a valóságértelmezéseit az oktan egyenes vonalú mintája szerint kivetíteni; sohasem szabad figyelmen kívül hagynia, hogy számolni kell a valóság elliptikus arányosságával és minden viszonybeli fogalom lényeges görbületével.

Az emberi filozófia és metafizika, amikor az egyszerű logikáját veszi, az ötletnek van forrása, és ahelyett, hogy a forrást keresnénk, a gondolatnál maradunk, és soha nem találunk semmit, a filozófia megreked a saját logikájában, meg kell értenie, hogy az ötlet túl van az elképzelésen, másképp kell keresnie. Egyébként ez a spirituális élmény. Az egyszerű logika nem készteti Istent arra, hogy megmutassa és odaadja magát, mert be kell mutatnunk neki a személyiségét.

103:6.15 (1137.5) A halandó ember által elérhető legmagasabb bölcseletet okszerűen a tudományos értelemre, a vallásos hitre és a kinyilatkoztatás által biztosított igazsággal kapcsolatos éleslátásra kell alapozni. Ezen egyesítés révén az ember képes némiképp ellensúlyozni azt, hogy nem tud megfelelő metafizikát kialakítani és képtelen megérteni a morontia motáját.

Ahogy a bölcsesség segédjében mondtuk, ha az ember létének tényével kezdi, ha léte tényének forrását keresi: a bölcsességet vagy a filozófiát, akkor hatékonyan eljut annak megértéséhez, hogy létének ez a forrása, Ő az Isten, és ezt csak spirituális tapasztalat útján ismeri meg, és ha ezt gyakorolja, Isten felfedi magát neki. Szemléleténél tehát hatékonyan kompenzálja a mota hiányát szintről szintre rendezett és korrekt módon logikus érveléssel. Ismétlem, amikor a tudatát, a személyiségét, az életét tanulmányoztuk, egy ember által alkotott tudományos tényből indultunk ki, nem álmodtunk, nem tértünk el a valós dolgoktól. Aztán az ember igent mondott, de ez honnan jött? Tehát azt látjuk, hogy a tudományos alapok a bölcsesség szintjére vitték. Ki tette ezt? Mi ennek a híres bölcsessége? Ez tulajdonképpen Istenhez vitte, akit meg is akart ismerni. Kezdi megérteni Isten részleges természetét, igen, ezt megadta nekem, kétségtelen, tőle származik, bár még nem ismerem, de rájövök, hogy ez a lelki, szerető kedvességből és irgalmasságból fakad. Ez azonnal kiszélesíti Isten fogalmát. Az a tény, hogy ő teremtő, de jó, szeretet és irgalom által is tette, és most azt mondom, igen, ez teljesen normális, szeretném megismerni, hiszen ő alkotja a lényeket, szeretném, ha az én lényemmé tenné. Milyen lénynek szeretnél lenni? de az a lény, aki ismer téged, add nekem a tudásodat. Belém helyezted a megértésedet, ezért létezel lényem forrásaként, a szeretet és az irgalom jóságának forrásaként létezel, azt akarom, hogy ezt adnád nekem, és ő azt mondja nekem: Tudod, én vagyok végtelen, mondd el a kérésedet, személyesen, mondd el, mit szeretnél. Nem nehéz, Istenem, én halhatatlanságot akarok, szeretném megismerni a lelki természetedet, az életedet és így tovább. Szóval azt mondja, mindig kérdezz, kész vagyok, itt vagyok érte. És miközben az ember kérdez és ismétel, Isten valójában megadja azt a mechanizmust, amellyel az embert Isten tudatára ébreszti, az ember lelkének mechanizmusát. Tehát a kinyilatkoztatás megtörtént, mivel az ember tudományosan reflektált, felvetette a bölcsesség filozófiai problémáját, és úgy ment a tapasztalathoz, hogy megkérdezte Istent, mit akar, és mit tud Mit akar. A Die pedig a lelken keresztül tárja fel magát előtte. Tehát ez a módszer lehetővé teszi az egyén számára, hogy kompenzálja a mota hiányát.

Nagyon szilárd erkölcsi hozzáálláson alapuló világos érvelés szükséges, ő a jóság, a szeretet és az irgalom Istene, ő az egyetlen lény, aki növelheti lényemet, aki növekedés és növekedés lénye. Csak azt tudom elérni tőle, amit akarok, és emellett tudatta velem, hogy személyesen kell bemutatnom neki, amit akarok, mert az én személyiségemen keresztül jön, ezért a személyiségemben felhoztam a halhatatlanság igényét. Ezt erkölcsileg és személyesen is meg kell tapasztalni. Szeretnék halhatatlan lenni, és naponta kérni Őt istentisztelet, ima vagy más, az egyénnek legjobban megfelelő technikával. Ragaszkodnod kell, mert fokozatosan jön. Olyan lény vagyok, aki mindig fejlődik. Tehát ez az ismételt, ügyesen megismételt kérés. Minden alkalommal és őszinte szükség esetén minden alkalommal reagálni fog. Idővel a hatás egyértelmű, mert előrelépésről van szó, nem egyértelmű az első gesztusnál.

A gyermek születésének negyedik évében kezdjük felismerni az emberiség felépítését. A tizenhetedik, jaj, a harmincadik évesen embersége vitathatatlan, a lélek ugyanaz, fokozatosan növekszik. És sokkal jobb, ha az emberi lények ezen a világon egyre jobb és hatékonyabb módszereket találnak, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy az anyagtól a kinyilatkoztatásig olyan logikában haladjanak, amely megszervezi és gondoskodik a személyiségről és az emberi természetről anélkül, hogy bármit megtörne. Ez az a probléma, hogy azok lépnek közbe, akik ki tudnak találni módszereket. Sürgősen meg kell békülnünk Istennel, tiszta a lelkiismeretünk és élnünk kell, mert szükségünk van boldogságra, örömre és stabilitásra, szükségünk van rá.

A kérdés tehát valójában az, hogy az emberi lényeknek meg kell találniuk a vallásfilozófiát, tehát a legmagasabb szintű, észalapú tudományfilozófiát.

7. Tudomány és vallás

103:7.1 (1137.6) A tudományt az értelem, a vallást a hit élteti.

Tehát itt azt mondják, hogy a tudományt az értelem támogatja, ha ehhez ragaszkodunk, egy kicsit pontosíthatunk. Felhívásunk van mindenféle hallgatóra, vagyis olyanokra, akik már képzettek a tudás területén, a tudomány emberei, a filozófia, a mérnökök, a technológusok, és ez még mindig a modern élet. A modern élet pedig évek óta bizonyos gazdagsággal rendelkezik, nem olyan, mint Jézus idejében. A gondolat most aktívabban működik nagyon korán, 2-3 évesen, ez óvodás, majd alapfokú, másodlagos. Így a lények fokozatosan jobb gondolkodókká váltak, mint korábban. Az emberi lények is specializálódtak, ha ezekben a különféle, fent említett szakmákban kell dolgozni, ez a tudás, ami a fejében van. Tehát amikor meg akarják ismerni Istent, a tudásukra vonatkozó nézeteikből indulnak ki. Általában jó, ha van egy nézőpontja a valóságról, amelyet hozzá lehet adni vagy megvilágítani. Fontos, hogy megváltoztassuk Isten tanítási módszereit a mai korban, mielőtt a példázatok működnének, de ma már nem dolgoznak példázatokkal. Tehát világos, logikus, tudományos és gondolati magyarázatokra van szükségünk, valóban megváltoztak az idők, ezt fontos tudni.

A civilizáció fejlődése mögött templomok és mecsetek állnak, nagyon későn, a vallási intézmények nagyon későn. Miért, mert az emberi lények gondolataik folyamatában fejlődtek. Ezért nem maradhatunk a parabolikus vagy szimbolikus szavaknál, ez már nem elégíti ki az embert.

Tehát a tudományt az értelem támogatja, mit csinál a tudomány? Elemez, látja a különböző részeket, megvizsgálja a különböző részek közötti kapcsolatokat, látja a dolgok tulajdonságait, az okot és a tények közötti kapcsolatot. Ez a tudomány, a tudomány embere.

De a vallás az Istennel való kapcsolat, a tudomány az anyag kapcsolata a tudattal, de Isten a személyiségem kapcsolata Istennel. Ez a különbség, amit meg kell mutatnunk az embereknek: ott a lelkiismeretemmel van a baj, itt viszont a tulajdonságok és értékek iránt érdeklődő személyiségem és Isten kapcsolata. Tehát nem ugyanaz a nézőpont, különböznek egymástól, ez az, ami egyre inkább szükséges ahhoz, hogy az Istent kereső diák megértse, lássuk a különböző nézőpontokat. Hogy jobban be tudjon illeszkedni ezeknek a nézőpontoknak a viszonyába és követni tudja azt. Már nem a tudat, hanem valójában a személyiség akar kapcsolatban lenni. Tehát ez a két nézőpont különbözik, és ez normális.

Ha fel akarok menni oda, akkor lifttel megyek, amikor le akarok menni, akkor szintén lifttel, de irányt váltok. Szóval ez két nézőpont! A valláshoz a hitnek nevezett módszerre van szükség.

A hit, jóllehet nem értelmen alapul, mégis észszerű; bár az okszerű gondolkodástól független, mindazonáltal egészséges okszerűség támogatja.

…Tisztán látjuk, az értelem az anyag… a hit az érték, nem ugyanaz az alap… az ésszerű! Igen, a hit ésszerű és intelligens, mint az anyag: ha létezem, akkor valamin keresztül létezem, és az értelem az, ami minőségben működik. kik által létezem? A hitnek megvan a maga oka. Ésszerű a maga módján. Bár független a logikától, a józan logika mégis ösztönzi Tisztán látjuk, az értelem anyag… a hit az érték, nem ugyanaz az alap… Ő ésszerű! ! Igen, a hit ésszerű és intelligens, mint az anyag: ha létezem, akkor valamin keresztül létezem, és az értelem az, ami minőségben működik. kik által létezem? A hitnek megvan a maga oka. Ésszerű a maga módján. 

Bár független a logikától, a józan logika mégis ösztönzi Természetesen nem lehetek úgy, hogy ne legyen egy „készítőm”, aki megalkotta a személyiségemet, ha nem én, akkor biztosan valaki más, ez a logika. Ezért a józan logika mégis ösztönzi. Tehát világosan látjuk, hogy a hit éppoly intelligens és ésszerű, éppoly logikus, mint a tudomány, éppoly logikus, mint a filozófia. Jól látjuk, hogy mindegyikkel sétálunk.

Még egy ideális filozófia sem táplálhatja a hitet ez is igényel egy kis pontosságot: Ideál minden, amit távlatban látok, de a hit, azt élem meg, tehát van különbség az eszmény tartása és az eszmény megélése között.

El tudom képzelni, hogy férjhez megyek és gyereket szülnék, ez ideális, de amikor bent vagyok, az egészen… más! az ideál gyakorlati oldala, amely sokkal mélyebb és vonzóbb, mint maga az ideál. Az ideált meg kell élned magadnak, megvalósítani, egyszerűen jó, ha megvan az eszmény, de jobb, ha megéled az ideálod és megvalósítod. A nézőpont és a látásmód és az élők nézőpontja között nagy különbség van.

Szóval, mindezt nagyon jól értjük, ez a dolgok természetéből adódik, Valójában a tudomány esetében ennek a filozófiának a forrása a hit.

Magának a hitnek a nevében gondoltuk ezt a filozófiát, és a hit nevében képzeljük el az Istennel való kapcsolatot is. A tudományt és a filozófiát úgy tűnik, hogy a hit feltételezi.

A hitet, az emberek vallásos tisztánlátását csak kinyilatkoztatással lehet biztosan tanítani

A kinyilatkoztatásnak ez a fogalma fontos.

Akik valóban vallást tanítanak az embereknek, azok nem hordják magukkal a poggyászt. Amikor a helyzetben vannak, a pillanatban az emberekkel, a dolgok magától jönnek. Az igazság, a kifejezés minden alkalommal változik a jelenlévő személyiségeknek megfelelően, mindenesetre ugyanaz az igazság, ami a jelenlévő személyiségeknek megfelelően artikulál dolgokat, ugyanaz az igazság, de az emberek szerint változnak a modulációk. Ez egyfajta kinyilatkoztatás Istentől és nagyon fontos, és itt nem hangsúlyozta egyértelműen pedagógiailag, ezért ragaszkodom hozzá.

Ez meg fog történni veled, miközben tanítod az embereket. Amikor elmész hozzájuk beszélni, abban a pillanatban jön el, amit mondasz nekik! Nem arra kell törekedni, hogy megtudd, nem voltál tanító, de a spiritualizáció működésében mit kell mondanunk a tettekről abban a pillanatban, amikor megvan az ember, és mindig az emberért. Ha vannak mások, a moduláció automatikusan megváltozik. A hitnek ez a pedagógiája, amikor valakivel együtt vagyunk, a tisztánlátás pedagógiája, abban a pillanatban, amikor megszólal, az Igazítód és az Igazság szelleme ráteszi magát, ezt kell mondani az embernek, és ez mindig az emberért szól.

Ez tehát már a kinyilatkoztatás módja, a kinyilatkoztatás egy formája. Továbbá, amikor spiritualitást tanítunk, tudatában vagyunk és meg vagyunk győződve arról, hogy Isten az, akit megpróbálunk felemelni az emberek tudatába, különben ez nem spiritualitás. De ez az Isten, nem azért jöttünk, hogy a fülénél fogva rángassuk, ő éppoly szabad és személyes, mint mi, ezért a csendes tanácskozás kapcsolata van a tanító Igazítója és annak Igazítója között, aki tanítják.

Istennek ez a két mozdulata felemelkedik abban a pillanatban, amikor meg fogod tenni, és amikor Isten feltámad, akkor az, hogy kinyilatkoztassa magát a teremtménynek. Aki tanít, azt az igazság tudata támogatja abban a pillanatban, amikor tanít, de nagyon jó tanár is, nem tesz mást, mint meghívja az Igazítót, hogy a másik tudata felé haladjon, ezért Isten beleegyezik, hogy kinyilatkoztassa magát annak, akit tanítanak.

Ezek a mozdulatok világossá válnak a tudatodban, és abban a pillanatban a spirituális tisztánlátásod működik. Aki Istenhez megy és elkísér valakit, az szellemi tisztánlátáson keresztül működik, feltárja neki mondanivalóját. De egyébként is kinyilatkoztatási munka, mert ez az egyénben lévő Isten átadja magát az egyén tudatának, ezért a kinyilatkoztatásnak két mozgása van. (Vigyázz, hogy ez ne legyen vágy a másikban) Ez egy jog, ami kötelességgé válik, mert ha az illető azt akarja, hogy utasítsunk, az bizonyos módon kötelesség. Engedélyt ad. Amikor Istent tanítjuk, ellenőriznünk kell, hogy az emberek akarják-e, hogy tanítsunk. Ha az illető igent mond, abban a pillanatban kötelességed szeretetből vagy kedvességből tanítani a dolgot, akkor túlléptél a jogon. Ő az, aki megalkotta a törvényt, és most kötelességből egyenesen jársz. Ez azért fontos, mert jelenlegi filozófiánk szerint nincs jogunk másokat zavarni! Igen ám, de ha a másik azt kéri, hogy zavarjam, akkor kötelességem megzavarni! Ez történik Isten és köztünk. Isten soha nem támad meg bennünket, de amikor azt mondjuk neki: meg akarlak ismerni, akkor jön! Fontos, hogy a jogfilozófiát kiegészítsük a kötelesség filozófiájával, ez teszi a dolgokat tisztességessé, méltányossá és harmonikussá.

Nincs jogom betolakodni, az igaz, de ha megkér, nem veszek jogot, hanem kötelességgé válik. Fontos tisztázni a dolgokat. Ugyanez a helyzet Istennel, szabad akaratot hagy nekünk, és soha nem támad meg bennünket. De ha egyszer azt mondjuk: Meg akarlak ismerni, mert attól jobb leszünk, ezért megnyílunk előtte a jog! Úgy reagálunk, hogy kötelességünket szolgáljuk, és nem igazunk. És ez tényleg mindenki számára eldönti az eredményt. Jó erre a jogok és kötelességek fogalmára nevelni a fiatalokat, mert ez harmóniát is teremt a lények között.

; csak a halandók személyes megtapasztalása által növelhető bizonyossággal az Isten szellemi Igazítójának jelenlétével, aki szellem.

​ Ha egy személyt spiritualitásban szeretünk, akkor igazából az, amit neki hozunk, az Igazítónk lökésére felbukkan bennünk, akkor nem regresszióról beszélünk. Úgy beszélünk, hogy Isten, aki bennünk van, és Isten, aki a másikban van, egyetért. Tehát valóban kinyilatkoztatjuk Istent, de amikor az ember megértette, hogy most tovább kell lépnie az élmény felé, hogy növelje tudatosságát. Ezt a kinyilatkoztatást csak spirituális tapasztalat révén lehet bizonyossággal növelni. Amikor az egyénnek valóban megvan az intuíciója az Istennel való kapcsolatáról, és ez megfelel neki, dolgoznia kell ezen. Jöjj Istenem, ma, gyere, gyere holnap újra megkérlek, hogy gyere, ez az élmény, minden megtörténik időben és térben a növekedés formájában. A növekedést pedig segíteni kell a növekedésben. Meg kell adnunk az utat a növekedéshez, kérnünk kell, és valóban meg is jön. Ez az egyén felelőssége tehát megmásíthatatlan, egyre többet használjuk a felelősségünket. Meg kell tapasztalnod, ha egyszer megérted, igen, ő tényleg rá fog jönni.

103:7.2 (1137.7) Az igaz üdvözülés nem más, mint a halandói elmének az anyaggal való azonosulástól a morontia kapcsolat területein keresztül a szellemi kölcsönös kapcsolat magas világegyetemi szintjéig tartó isteni evolúciós eljárása. Ahogy az anyagi ráérző ösztön megelőzi az értelmes tudás megjelenését a földi evolúció folyamatában, úgy a szellemi sugallatszerű rálátás megnyilvánulása is előre jelzi a mennyei evolúció fenséges programja morontiai és szellemi megértésének és megtapasztalásának későbbi megmutatkozását; ennek lényege a mulandó emberben rejlő lehetőségek átalakítása az örökkévaló ember, a paradicsomi végleges rendű lény ténylegességévé és isteniségévé.

Ott mentünk néhány millió évet, utaztunk az időben. Jó azt mondani, hogy az anyagi intuitív „ösztön” még az evolúcióban is megmarad, és az adjutánsok az általunk ismert módon követik az emberek fejlődését. Ezért ez csak egyfajta tudat, alapvetően az, amit a magzatok elérnek. Igazad van, ebben a szövegben ő (Melchiziédek) az evolúció jelenségének mozdulatait akarta bemutatni, de számára az igazi üdvösség az emberben mindenekelőtt Istenhez hasonlítani, nyilván ide-oda is, de valójában az üdvösség: Olyan akarok lenni, mint Isten, az örökkévalóságban vagyok a végtelenben mindörökké, biztonságban, nyugalomban.

Azt is mondják: az anyag azonosítása óta tudomány.

Az igazi megváltás az emberi elme isteni fejlődésének technikája az anyaggal való azonosulásból, hogy az embert az anyag, a tudomány érdekli. Gondolatának fel kell ismernie az anyagot, mondja az ember : egy bizonyos pontig anyag vagyok a testemmel, ezért ismerem az anyagot is, az emberi tudat tudomást szerez az anyagról, az azonosulás az anyag. Tehát erről a szintről az emberi elme isteni fejlődése az azonosulásból a morontia kapcsolat, a lélek birodalmain keresztül történik, ez a lélek az, amely valóban az anyag és a spiritualitás közötti kapocs Bennem. Tehát az üdvösség keresése során az értelem mozgásával kezdem, és valóban haladok a következő szakasz, a morontia szakasz mozgásán keresztül. Isten, aki megnyilvánul számomra a lélek által, miközben haladok a spirituális kutatásban, a lelkem egyre természetesebb megértést ad mélyen magamban.

Tehát a kapcsolat a morontia birodalma a magasabb egyetemes státusszal, spirituális korrelációval, ahol egyesültem Igazítómmal (23.58 ?)

Ez az utazás sematikusan három szakaszra osztható :

1. Az első a jelenlegi lényem szintjén van, mint amilyen a fizikai világban létezem, így a fizikai valóságban a testemen keresztül is részt veszek. Ezen az első szinten az azonosítás a kutatásunkban, különösen a tudatunk elemzése, személyiségünk elemzése, életünk elemzése, mert mindez ebben a fizikai világban az anyaggal kapcsolatban működik. Ezen a szinten tudatosítjuk magunkat, ez az első szint, és a filozófiai megközelítés révén arra a következtetésre jutunk, hogy nem mi adtuk magunknak ezeket a dolgokat, ezért van a gondolataimnak egy olyan możgása, amely fejlődik, amely az isteni forrás működését jelzi, evolúciós możgást is végrehajt.

2. Ugyanez az evolúció annak, aki ezeket a dolgokat nekem adta, van még egy aspektusa ennek a możgásnak, amely az az erő, amely hangot ad nekem. Igen, ő volt az, aki minőségileg is megadta, nem csak mennyiségileg, hanem minőségileg is. Mennyiségileg megvan a 7 adjutáns, meg tudom számolni, mennyiségileg megvan az életem, mennyiségileg megvan a személyiségem, de miután felismerem, hogy ezeknek a dolgoknak van mennyiségi adója, rájövök, hogy van még valami ettől a donortól, ő adta. Nekem minőségileg. Mit fizetek…=, semmit ! Számolás nélkül adta, én nem fizettem semmit, szerelme telepítette. Végül is az alkotásommal szembeni nagylelkűsége lehetővé teszi számomra, hogy sok mindent megtegyek. Tehát a teremtő mennyiségi és minőségi, mert jóságból, szeretetből és irgalmasságból adta nekem. Szóval, a gondolatom arra vágyik, hogy van egy Teremtőm, és hozzáteszem, hogy ő jó, és hogy jó : Ez a második elem.

3. A harmadik elem : Miért tette mindezt ? Miért ? Van egy rajza, ismeri ezt a rajzot. Isten az, aki minőségileg megadta lényed és életed eszközét, ő adta minőségileg jóban, szeretetben és irgalmasságban, ezért van terve, kell, hogy legyen rajza, különben nem logikus. Szóval mi a terve ? A gondolatom folytatódik, logikusan az a rajza, hogy olyan legyél, mint ő ! Nagy maximum, hogy olyan vagyok, mint ő, nem ? Ó, vigyázz, nézzük meg közelebbről. Jó kérdés, tekintve, hogy életet adott neked, a tested, a tudatod, a személyiséged, de ez az élet korlátozott, ezt jól tudod. Időtartam szempontjából korlátozott, minőségi szempontból átmeneti ; Másképp akarod az életet ? Szóval, őszintén, nem akarok meghalni, nem szeretném, ha ez az élet elhalványulna. Tehát szükségem van Istennek arra a részére, ami nem hal meg, az örökkévaló részre, hogy ne tűnjön el, nem akarom abbahagyni az életet. Ezt akarod ? Természetesen akarom, de hogyan fogom megszerezni ? Ez a kérdés sokat csiklandoz, igaz, gondold át újra, őszinte vagy ? Ott jobb, ha őszinték vagyunk, ha megvan a halhatatlanság, az örökkévalóság és a végtelen elképzelésünk, elég jól ismerjük magunkat.

Erről napokig beszélhetünk a diákokkal, nem egy nap alatt alakul ki mélyrehatóan. Jó, hogy minden nap visszatér a feladathoz, továbbgondoltad a halhatatlanság fogalmát ? Szóval hol vagy ?

Jó erre többször visszatérni, én ezt csinálom. Szóval, mit gondolsz ma ? Hagyni kell, hogy beszéljen, figyelmesen hallgassa meg, beszélnie kell, bármit mondania kell. Hosszú távon ez arra készteti őt, hogy másképp reagáljon, és halhatatlanságot hozzon, és mindig erősebben, ez nagyon fontos. Doris, légy óvatos, ettől az őszinteség lényegében kívánja a dolgot, nő a tudatban. Gyakran vissza kell térni hozzá, a változás akkor következik be, amikor az ember komolyan beszél róla, és nem tudja elképzelni, hogy nincs. Ha nincs nálam, be vagyok tévedve ! Már nem tudok semmit. Láthatod, hogyan fogják gondolatai mélyen megvilágítani a halhatatlanság, az örökkévalóság, a végtelenség mindezen fogalmait, mert ez egy munka lényének tudata és önmaga tudata között az emberfelettiben. Nagyon szép szakasza ez az imádatnak és imádságnak, mert valahányszor visszatér ehhez, anélkül néz szembe ezzel, hogy tudna róla.

Tehát elkerülhetetlenül szükséges, sőt feltétlenül, igen, én is tapasztaltam ezt, megértelek, akkor hogyan fogod megszerezni ? Nem vagyunk az őrületben, ez nagyon is ésszerű, a dolgok tárgyilagosságában vagyunk. A célok is az ő lényében vannak. Ez csak önmaga kérdése, és ez a fontos, és meg fogja érteni, hogy lénye és önmaga azért van, hogy jobbá váljon. Ott mennek végbe a transzmutációk és átalakulások. Ez az, ami miatt a spirituális alkimisták arról beszélnek, hogyan alakul át a fém arannyá, az átalakulásról. Látni fogod tanítványaidat, hogyan alakulnak át, látni fogod, ahogy a jóság fogalma átalakul a világi elégedettség fogalmából. Jó, ha elviszed a diákot ezekre a különböző kirándulásokra.

Jól nézd meg a lelkiismeretedet. Valóban megvannak ezek az adjutánsok, fel kell tenned ezt a kérdést, hogy elgondolkodtassa az embereket, ez arra készteti őket, hogy mélyebben magukévá tegyék azt, amiről korábban nem voltak tudatában.

(teszi : Arra kérem az embereket, hogy nézzenek magukba, és látom, hogy ez jót tesz nekik, és segít abban, hogy később jobban megértsék, jobban tudatában legyenek az életüknek.)

Valóban be kell szerelnünk, mert még az életet is elfelejtjük anélkül, hogy odafigyelnénk rá, most már oda kell figyelnünk. Mostantól amit tudtak nélkül tettek, tudni fogják, mit csinálnak ! Bármi legyen is a következő lépés, vissza kell hoznod, hogy észrevegye és mondjon pl. Ah, tisztábban látok ! Ezek olyan bizonyságok, amelyek tovább viszik őt, és számunkra ez megerősíti, hogy jó úton halad. Ez az ember Istennel, tehát vallásával való kapcsolatának igazolása. Időt kell rendelkezésére bocsátanod, ez a jövő kulcsa.

Az ókori görögök jól mondták : Ismerd meg először önmagadat, és soha nem adták meg ennek a tudásnak a magyarázatát ! Ezzel a módszerrel töltjük ki ezt az önismeretet, mondván, hogy benned van ez meg az… ellenőrizd ! Ez korrekt ? Tehát a múltadban már használtad, ezt tudatosítani kell az emberben. Itt minden van ! Tehát az, aki készteti rá, hogy keresse Istent, önmagában keressük őt, az oka, hogy keressük, az igény, hogy megtaláljuk, ez önmagából fakad !

De a keresés és a megtalálás technikája önmagától is származik, ha valóban megéli a hit eszméit. Minden az embertől származik, így amíg nem tiszta magában, továbbra is azt hiszi, hogy csoda, hogy ez megtörténik, de ennek a csodának te vagy ! Tervezés szerint és úgy, ahogyan a sajátod is. Ez nagyon fontos, sokan jelenleg nem értékelnek jól, mert valóban, félnek megérteni, hogy náluk van a kulcs !

Nálad vannak a mennyország kulcsai ! Az ember az, aki megnyitja az eget, aki tapasztal, aki Istent magába, az emberbe viszi. A mennyország kulcsai és a kulcsok, az emberek a kezükben. Jézus azt mondta, hogy az apostolok kezében tartja a mennyország kulcsait ! Az ember maga az, aki megnyílik Isten felé, ezért van egy tapasztalati cselekvése, amit az embernek ismernie kell, és amivel rendelkezik ahhoz, hogy Isten leszálljon belé, ez a mennyország ! Ugyanígy szeretheti felebarátját és szolgálhatja őt, módszert, cserekapcsolatot, képzést kell kialakítania, és el kell vezetnie az embert, hogy önmagában is tisztán foganjon Istent !

Ezért a mennyország kulcsai az emberi lények kezében vannak. Tehát mindezt Jézusról mondjuk, és elfelejtjük, hogy ezeknek a nyílásoknak az emberi lények a működtetői. Az ég bennünk és a föld is, és ez még mindig hozott hibákat. Azt hittük, hogy a mennyország az apostolok közé jött, hogy megtanítsa a dolgot, de a kulcsok az egyénekben vannak, Isten lelke benned van, a felebarátod lelke nincs benned !

csináld) Mindannyiunkon múlik, hogy ez megvalósul ! Moussa : fontos, a tanuló, hogy valóban leül és elhelyezkedett lényében Istenhez és az emberekhez viszonyítva ! Tehát az emberek nem az olvasott könyvekhez tartoznak, hanem más mesterekhez tartoznak, de láthatatlanok. Túl sok dolog a fejükben akadályoz meg bennünket abban, hogy meglássuk a valódi működésüket, és nagyon sokat kell ragaszkodnunk ahhoz, hogy a dolgok fokozatosan világossá váljanak bennük. De az Isten-tudat teljes nehézsége abban rejlik, hogy az emberi lények máshol néznek és máshol keresnek, a válaszok bennük vannak. Beszélnünk kell velük erről, a bennük való működésről, és így az emberi gondolkodásban olyan evolúció megy végbe, amely az öntudatból fokozatosan az istentudat szintje felé halad. Lefedtük a logikai szöget ; Ki teremtett engem ? és hogyan teremtett engem, mit adott, azt biztosan magától vette el, nem máshonnan vette, nem lopta el ; Hát magára vállalta a beszerelést és minden kedvességgel meg is tette, nekem nem számolt fel semmit !

A szeretet és minden, ez cselekvő, sőt irgalom, mindaz, aminek alkalmazható jelentése van, így elismerem, hogy nem csak ő adta nekem teljes lelkiségben a jóságban, szeretetben és irgalmasságban. Szóval, most megkeresem és jobb, ha megtalálom, mert nekem akarja adni magát ! Az a fontos, hogy tudd, át akarja adni magát neked. Nincs valahol az űrben, ahol bujkál, keresd, találd meg és tudd, hogy neked akarja adni magát. Szóval rajtam múlik, hogy akarom-e és képes vagyok-e, szóval azt mondom, halhatatlanságot akarok, örökkévalóságot, szükségem van rá, akkor hogyan találjam meg ?

Megnyitom lényemet az ő lényének ! Adja át magát kedvességgel, szeretettel és irgalmassággal, és megteszi ezt úgy, hogy megteremti a lelkemet. Ő már megalkotta, és én is tudomást szerezhetek róla, ahogy én is tudatosult bennem, hogy ő barátkozik bennem. Ahogy a személyiségemet is belém helyezte és tudatosult bennem. Így tudomást szerezhetek lelkemről, természetéről, életéről, működéséről, lelki tisztánlátásáról. Isten teremtette bennem, és szorgalmazza, hogy bekerüljön a tudatomba. Tehát, miközben kérdezem tőle, ugyanakkor figyelek arra, hogy megnyilvánuljon… Istenre nézek, a lelkemre nézek, én vagyok az, aki kértem, és ezért elvárom, hogy kapja meg. A lélek apránként megadja magát nekünk, ami a spirituális tisztánlátást jelenti. Az ember és Isten kapcsolatának ez a működése nagyon is jelen van, csak oda kell figyelni, a filozófiában ez ismert. A hitet lehet gyakorolni ! A hit ennek a filozófiának a forrása, a hit azt mondja nekem, hogy Istenben kell keresnem, az igazság és a halhatatlanság eszményét kell keresnem. Tehát a hit inspirálja a filozófusokat. De a hittel is meg kell élni, hogy eredményem legyen. Hitnek lenni és nem élni annak semmi haszna !

Az igazi filozófia a hitből fakad, ez az eszme hite, én halhatatlan akarok lenni, ez a filozófia, a bölcsesség, amely a forrása felé emelkedik. Ez egy ideális, de meg kell élni, hogy igaz legyen ! Meg akarom élni a hitemet, hogy Isten megnyilvánulhasson bennem.

103:7.1 (1137.6) A tudományt az értelem, a vallást a hit élteti. A hit, jóllehet nem értelmen alapul, mégis észszerű; bár az okszerű gondolkodástól független, mindazonáltal egészséges okszerűség támogatja. A hitet nem képes táplálni még valamilyen eszményi bölcselet sem; a hit a tudománnyal együtt valóban az ilyen bölcselet forrása. A hitet, az emberi vallásos látásmódot bizonyosan oktatni csak kinyilatkoztatás révén lehet, és azt csak az Isten, aki szellem, szellemi Igazítója jelenlétének személyes halandói megtapasztalásával lehet biztosan magasabb szintre emelni.

103:7.2 (1137.7) Az igaz üdvözülés nem más, mint a halandói elmének az anyaggal való azonosulástól a morontia kapcsolat területein keresztül a szellemi kölcsönös kapcsolat magas világegyetemi szintjéig tartó isteni evolúciós eljárása. Ahogy az anyagi ráérző ösztön megelőzi az értelmes tudás megjelenését a földi evolúció folyamatában, úgy a szellemi sugallatszerű rálátás megnyilvánulása is előre jelzi a mennyei evolúció fenséges programja morontiai és szellemi megértésének és megtapasztalásának későbbi megmutatkozását; ennek lényege a mulandó emberben rejlő lehetőségek átalakítása az örökkévaló ember, a paradicsomi végleges rendű lény ténylegességévé és isteniségévé.

Ez az ember, mit akar tudni ? Valóság ! Ezt a valóságot örökkévaló embernek nevezik, röviden az Igazító. Ezért a potenciális férfi az örökkévaló ember és kettejük kapcsolata felé halad, mint a paradicsomba jutás döntőse. (Fokozatosan jönnek ezek a fogalmak, bevezetésükkel nyitok érdeklődést a következők iránt. A szövegeket kifejezetten úgy válogatom ki, hogy közben eljutok a lényegeshez.)

Ez az Istent kereső ember, aki őszintén felismeri, hogy meg kell találnia, ez az ember, aki azonosította a miértet, vagyis a hitet, a hit eszményeit, ez a lény potenciális. Tehát a potenciális ember nem akármi, hanem nagyon specifikus. Ez egy olyan lény, aki felismerte, hogy van teremtője, aki felismerte, hogy ez a Teremtő szeretetteljes kapcsolatban van az emberekkel és vele – Ez a lény, aki meg akarja ismerni teremtőjét, és aki a hit 7 szintjén keresztül felismeri szükségleteit, mert a lénynek erre van szüksége, akkor ez az emberi lény potenciális emberi lény.

Ebben a tanulmányban ez nagyon pontos. Ezt nevezte Jézus az ember fiának, ami Énok könyvében szerepel, az első ember, aki egyesült Igazítójával. Jézus felvette ezt az elnevezést, de nem magyarázta meg – Mi az ember fia, most kezdjük dekódolni ezt a kifejezést ; Ő egy emberi lény, aki valóban tudatára ébredt annak, hogy mi alkotja őt, nincs megtévesztés, nem az ördögről és minden másról beszélünk vele, hanem az isteniről ! Ez a fontos, és amikor tudatára ébred önmagának, intelligenciája tovább működik. És a végére kell menned : Ki adta ezt nekem ? Nagyon nagy erkölcsi intelligencia kérdése. Ha én, akkor továbblépek, de ha nem, akkor máshol kell keresnem. Mit keresel ? Jobbnak lenni ! Gondolataid fokozatosan haladjanak előre, így a gondolat halad előre, ez a fejlődés az érdekes. Ehhez a megközelítéshez mindig vissza kell térnünk. Amikor tudatára ébredtem lényemnek, kötelességem és őszinte kimondani : honnan jön ez ? Ha én vagyok, mindentől mentes vagyok, önteremtő vagyok, vége ! Szóval, miért tettem ? Ott a másik irányba megyek, de ezeket a dolgokat nem magamnak adtam, azt hiszem, Isten adta nekem !

Kötelező, különben a gondolkodásom nem igazságos, nem méltányos. Tehát a gondolkodásomnak fejlődnie kell. Ez egyben az önmagammal és más dolgokkal szembeni igazságosság gondolata is. Annak, aki mindent megadott nekem, léteznie kell. Mindenesetre abban biztosak vagyunk, hogy tény, hogy vagyok, és ami személyiségemben vagyok, az ajándék. Jóságos szerződésként tette. Nem adtam semmit cserébe. Ebben a szeretetteljes kapcsolatban nem dobta rám ezeket a dolgokat feleslegesen. Hasznos módon és nagyban aktivál, nagyon sok mindent meg tudok csinálni. Felismerem, hogy van kedvesség és szeretet, és ez a nagylelkűség az irgalom mindebben.

És most a kérdés : az emberi lény elgondolkodik ezeknek a kedvességeknek a következményeiről, és miért ? Miért adott nekem Isten olyan kegyes módon, ami tőle származik ? Miért, fel kell tennünk magunknak a kérdést. Nincs benne semmi rejtve, miért ? Milyen kiváló kérdés ; hogy megadja magát neked ! Szóval minek ő nekem ?

Szabad lény vagy, olyan lény, akinek szabad akarata van, olyan lény, akinek felelősséget kell vállalnia önmagáért. Meg kell néznie, hogy vannak-e még olyan igényei, amelyeket NEKI kell kielégítenie ? Szóval ez igazolni fogja Jelenlét. Mire van szükséged, gondolkozz ! Nézd meg alaposan, hogy ki vagy, a létező és élő élőlényben minden megoldható. Élőnek lenni azt jelenti, hogy először létezel, majd a személyiségedből működteted a lényedet, ez azt jelenti, hogy önmagad tudatos egyén vagy, aki személyiségedből képes működtetni lényedet, ez tesz önmagad tudatossá egyént, aki hatékonyan tud működni és a maga módján. Tehát, amit kaptál, nézz bizonyos szempontokat, és mindenekelőtt azt, hogy az idő lénye vagy. Szóval nézd meg az idő múlásával, mit ér ez az idő múlásával ? Azt akarom, hogy körülbelül 30 évig tartson, aztán elmegyek, ez elég neked ? Ez egy belső kérdés, nem nyilvános vita, hanem valóban személyes. De mi az első ? Ha nincs Pokol stb. Ez elég ? Ha ez neked nem elég, és mást szeretnél lenni és megtapasztalni, ezzel fejezed ki a halhatatlanságot, az is egy ismeretlen, akkor mi az ? Tehát akarsz lenni, ez az idő többé nem változtat, halhatatlan lény. Nézze meg mélyen, te is szeretné állandó, örök működésben ? Tehát olyan jelentésben és kifejezésben, amely soha nem ér véget ? Ez az ! Tehát ő is itt van, hogy megadja neked.

Jelenleg ezeket a dolgokat világosan és nagyon logikusan, nagyon intelligens és nagyon elfogadható módon tudjuk elmagyarázni a férfiaknak. Amikor Jézus megpróbálta elmagyarázni egy szamandri orvosnak, aki sokkal képzettebb volt apostolainál, nem értette ! Újjászületve be kell mennem anya méhébe ? Újjászületni ? Jézus nem magyarázott neki, nagyon kitérő volt. És ez idáig az egyháznak nem volt érve e felfogás tisztázására. Sokan ezért is tették félre az evangéliumot. Ezeket a dolgokat kívánatos tudni, de hogyan ?

A megértést nem lehet elvenni, lépésről lépésre kell magyarázni és haladni, kérdésről kérdésre, minden kérdésre választ válaszra. Jézus világosan kijelentette földi élete végén, hogy a csodákkal nem így neveljük az embereket. Varázslóról és Caligastiáról volt szó. Lépésről lépésre kell tanítani az embereket, de nem mondta el, hogy mik ezek a lépések – ez a probléma.

Tehát Jézus beszélt, de az eredményt tekintve úgy állt, ahogy volt, Nebadon Mihály. De ez az eredmény és az emberi lények állapota között vannak skálák, a megközelítést világosan meg kell magyarázni. Olyan viselkedés, amelyet addig ismételnek és tartanak fenn, amíg az emberek jól érzik magukat és valóban elhelyezkednek Isten felé. Szemtől szembe Istennel erkölcsi állapotban, és ragaszkodnak ahhoz, amit akarnak, hogy az beleférjen.

Az emberi gondolkodást most jól meg kell fogalmazni, nyugodtan és világosan kell vezetni, mindig lépésről lépésre, folyamatosan kérdéstől válaszig. Amíg azt nem mondják : Igen, ez igaz ! Most már látom a részem, ezt az Istent naponta « meg kell ennem », szükségem van rá, mint táplálékra az életemben.

103:7.3 (1138.1) De miként a felemelkedő ember befelé és a Paradicsom felé törekszik az Isten-élmény eléréséhez, úgy hasonlóképpen kifelé és a tér felé törekszik az anyagi mindenségrend energia-elvű megértése érdekében. A tudomány fejlődése nem korlátozódik az ember földi életére; az ember világegyetemi és felsőbb-világegyetemi felemelkedési tapasztalását nem kis mértékben az energia átalakulásának és az anyag átváltozásának tanulmányozása fogja képezni. Az Isten szellem, de az Istenség egység, és az Istenség egysége nem csak az Egyetemes Atya és az Örökkévaló Fiú szellemi értékeit öleli fel, hanem elismeri az Egyetemes Szabályozónak és a Paradicsom Szigetének energiatényeit, míg az egyetemes valóság e két szakasza tökéletes megfelelésbe kerül az Együttes Cselekvő elmeviszonyaiban és egyesül a Legfelsőbb Lény megjelenő Istenségének véges szintjén.

Moussa : Mindent elmagyarázok neked ! Egyszerűbb ahhoz képest, amit tud ! (tesz. : ha egy diagramot látunk, jobban megértjük.)

Hatalmas az, ami vár ránk, ha arra gondolunk, hogy Isten tapasztalatát szerezzük meg. Ami ebben a bekezdésben van, azt meg kell próbálnunk emberi módon megismételni az emberi gondolkodás számára, olyan kifejezéseket használva, amelyekhez az emberi gondolkodás hozzászokott, és olyan tényeket figyelembe véve, amelyekhez az emberi gondolkodás is hozzászokott.

Un 4. szemináriumon ( ?) megtanultad Isten természetét, hogy Isten Szellem volt, természetesen, de ő is energia, és az energiának köszönhető, hogy Isten szelleme meg tudja teremteni azt, amit akar. A lélek mindig bent marad. A Paradicsomban, ennek az energiának a középpontjában, amelyet tanulmányozni fogunk, az isteni Szentháromság szelleme áll, a Paradicsom sohasem nélkülözi a Szentháromságot, ezért a megjelent szellem Isten valósága. Az biztos, hogy a szellemben benne van a kezdeményezőkészség, az akarat nyilván, az energia pedig az erőket és mindent, amit Isten akar. Mindig van mindkettő !

Az embereknél is megvan ez a híres mintázat, az emberi test energiából áll, több energiából, a véráramlásból, az idegáramlásból, a nyirokrendszerből és anélkül, hogy megfeledkeznénk a genetikai energiákról és még sok másról, ennek soha nincs vége. Tehát az ember már egy energetikai szervezet, amelyben a személyiség él, tehát az ember már egy gondolatnak alávetett energiaminta, amely gondolat összhangban van a személyiséggel, és azt feltételezi, hogy a szellem támasza !

Tehát az emberi lény test, elme, energia és az energia összekapcsolása a személyiséggel a gondolaton keresztül. A gondolat teremt kapcsolatot. Ha a gondolat látja, hogy az a fizikai világ, akkor a személyiség megvizsgálja, amit a gondolat látott, és eldönti, akarom-e, vagy nem akarom ! Láttad, hogy jól működik az elemzésben, akkor most mit akarsz ? Várom, hogy elmondd mit szeretnél, így a személyiség dönt ! Azt kapom, amit a gondolat tud. Ugyancsak a személyiség az, aki elmondja a gondolatnak, hogy mit akar, és a gondolat megvalósítja : Tehát a gondolat alkotja az anyag és a szellem összekapcsolását. Az elme a minőséget kell képviselnie, a személyiség felismeri, hogy mi erkölcsös, a gondolat pedig kapcsolatot teremt a fizikai és az energia között. Jelenleg mit kell még hozzátenni ? Hogy jobban megértsük, mit jelent ez a bekezdés :

Azt mondtuk, hogy a paradicsomon kívüli teremtés a Paradicsom akarata a Szentháromságtól, Istentől. Ez a teremtés a Paradicsomon kívüli energia możgósítása volt, az energia, amely potenciálisnak tekinthető, és amelyet még nem használtak fel egy teremtésre. A teremtés az, ami megtörtént, és annak támasza, a Paradicsom, de még mindig van egy energiatömeg, amit Isten még nem használt fel, még nem teremtett, ez az isteni akaratra vár. Isten elkezdte ezt a potenciált kiküldeni és teremteni. Végtelen módon fogja megtenni, ezért sorozatokban, periódusokban fogja megtenni. Ez Isten akaratából ered, ennek elérése érdekében Isten tehát olyan erőket hozott ki a szintjéről, amelyek ezt a Paradicsomon kívüli térenergiát, potenciált megelevenítették, és a teremtések több szintjére osztotta fel.

Első szint : amit nagy univerzumnak nevezünk, amiben találjuk magunkat, már 4 külső szintet mondanak el és ez még nem a vége, ez folytatódni fog. Jelenleg a Paradicsomon kívüli első szinten vagyunk. Ezen az első szinten szakaszokra szervezte, a két fő szakasz elhagyja a Paradicsomot, ezt nevezzük szuper-univerzumnak, amelyben a helyi univerzum található, ez a Paradicsomon kívüli tér megszervezése, és ezekben a terekben ott van. lények, amelyeket Isten teremtett, ez Isten terve, és ez a tökéletesség egészen világos, amíg meg nem találjuk Istent a Paradicsomban, ahol az örökkévalóság óta mindig is volt.

Ez a javulás csak növeli Isten hatalmainak elsajátítását azáltal, hogy eljutunk oda. Isten erőinek ez a méretezése, ami meg fog történni…… Ez egy helyi univerzummá válik, amely maga is fel van osztva (a fővárosi univerzumban) csillagképekre, majd rendszerekre, csillagászati világokra, amelyek ezekhez a rendszerekhez tapadnak, és amelyeknek mi is részei vagyunk ezeknek a világoknak. .

Tehát akkor a Paradicsomba mentünk ; A teremtés minden szintjén más az energia, de a lényeknek ezeken a kereteken belül kell alkalmazkodniuk, ezekben az energiákban, hogy csatlakozni tudjanak Istenhez. Ahogy haladunk Isten felé, különböző energiabeállításokban fogunk élni, amelyek megfelelnek a következő lépésnek, a fejlődésnek. Tehát Isten felé menni egy emberi lény számára azt jelenti, hogy mindig mélyen ismerjük Istent, és egy keretben éljük meg ; Először a földön, és amikor ez megvalósul, egy másik keretben, és ott élünk, és amikor megtapasztalják, akkor egy másik keretbe távozunk, és ott élünk, és amikor megtapasztalják, akkor egy másik keretben távozunk, ez a helyi univerzumban , a csillagképek, a szuper-univerzum egészen a Paradicsomig.

Ezért normális, hogy az emberek mindig belsőleg megújuló módon, de egy megújult helyzet támogatásán keresztül tapasztalják meg Istent. Bármennyire is halad Isten felé, amennyire hozzáfér a külsőhöz, ez azt jelenti, hogy a külsőt alkalmazza. Itt, a földön mindenekelőtt a testvériséget, a társadalom építését alkalmazom, amikor Sataniában vagyok, más módon fogom megismerni Istent, és így tovább, de minden alkalommal más energetikai keretben. Minden alkalommal, amikor jobban megismerem Istent, megélem, és maximálisan alkalmazom, hogy a lelkem a maximumra nőjön, és amikor elérem a maximumot, egy másik szintre lépek, hogy megismerjem Istent, amit inkább alkalmazni fogok. út. Ezt jelenti ez a bekezdés !

Isten fokozatosan alkalmazni fogja a külső szervezetek, lények külső energiáit is ; Szervezett keretek között szerveződő lények.

Ebben a bekezdésben az « energia » szó nincs megadva, ezt tettük most. Valójában olyan lényekről van szó, akiket olyan környezetben hoznak létre, amelyekben megvan a személyiség mentalitása és az élet, az az élet, amely ezeket az embereket szolgálja, mint nekünk a föld. Amikor megismered Istent magadban, mi történik ? A társadalomban nagyon sok különböző ember él, más emberek, akiknek más a munkaköre, akik másként gondolkodnak, így hozzáférünk az emberi gondolkodás, az emberi személyiség életformáiban való megkülönböztetéséhez. Szervezett lények vagyunk, és szervezett keretben élünk, ez is külső energia.

(Meg kell próbálnunk megérteni az embereket, hogy tudjuk, hogyan reagálnak az élet értékeire, hogy részletesebben elmagyarázzuk nekik ezt a bekezdést ! Össze kell hangolnom, mit adok és mit akarnak. Az embereket ismerni azt is jelenti, hogy szeretjük őket. Megértették, hogy a más szervezett keretek között élő, kultúrával, tapasztalatokkal rendelkező lények « külső energiája ». Valóban meg kell érkeznünk, hogy az emberek lelkiismeretükben felismerjék, mit csinálnak, és mit alkalmaznak már, amit megtapasztaltak.)

Fokozatosan, fokozatosan, az azt követő élet keretei szerint élünk a

103:7.3 (1138.1) De miként a felemelkedő ember befelé és a Paradicsom felé törekszik az Isten-élmény eléréséhez, úgy hasonlóképpen kifelé és a tér felé törekszik az anyagi mindenségrend energia-elvű megértése érdekében. A tudomány fejlődése nem korlátozódik az ember földi életére; az ember világegyetemi és felsőbb-világegyetemi felemelkedési tapasztalását nem kis mértékben az energia átalakulásának és az anyag átváltozásának tanulmányozása fogja képezni. Az Isten szellem, de az Istenség egység, és az Istenség egysége nem csak az Egyetemes Atya és az Örökkévaló Fiú szellemi értékeit öleli fel, hanem elismeri az Egyetemes Szabályozónak és a Paradicsom Szigetének energiatényeit, míg az egyetemes valóság e két szakasza tökéletes megfelelésbe kerül az Együttes Cselekvő elmeviszonyaiban és egyesül a Legfelsőbb Lény megjelenő Istenségének véges szintjén.

Az istenség egysége, de minek egysége ? Elme és anyag, mindkettőre szükség van, hogy működjön. Az istenség egység, mindkettőre szükség van, hogy működjön. Istenség és egység, ez a Szentháromsággal van, de szellem és energia is, természetesen az energiához kapcsolódik. Mint a testünk, amely a gondolatainkhoz kapcsolódik. Ezt a pontosítást hasznos jól ismerni. Az Istenség egysége nem csupán az Egyetemes Atya értékei, hanem energia, az az energia, amelyet Isten már megalkotott az örökkévalóság abszolút módján, amely minden energiát szolgál.

Amikor ez az egyetemes valóság utolsó fázisa, mindkét fázis tökéletesen megvalósul a Közös Cselekvő mentális kapcsolataiban, Isten Végtelen Lelke az, aki a szellemi Szentháromságot és a mennyei energiát szolgálja. Már a Havona világának megteremtése előtt megtette ezt, ő a Teremtő Isten = Isten Végtelen Lelke valóban azt veszi, amit Isten, az Atya és az Örökkévaló Fiú el akar érni a Paradicsom energiájából. Első felvonása a Havona világának megteremtése volt. A Társszereplő a Szentháromság harmadik személye. Már a Szellem összes rugóját tartja, és rendelkezik az összes energiával. A Havonán kívül mindenhol máshol, ahol van Teremtés, a Szentháromság akarata lesz, de ő, a Közös Cselekvő az, aki átveszi a három akaratát, és energiájával arra fogja használni, ami volt. Akarta ! A Szentháromságnak ez a harmadik személye félelmetes, ez Isten női aspektusa !

Ahogy a nők a terhesség alatt bebizonyítják, elveszik azt, amit a férfi ad, és maguktól hozzák létre az embriót, hogy magzattá, majd gyermekké váljon. Ez így működik a Szentháromságban. A három isten a harmadik Istenben cselekszi akaratát. És ezeket az akaratokat egyesítette és végrehajtotta a Közös Cselekvő, az univerzumok megteremtése, beleértve a Paradicsomot is. Erről beszélünk ebben a bekezdésben, de nincs teljesen elmagyarázva, és ez zavaró.

103:7.3 (1138.1) De miként a felemelkedő ember befelé és a Paradicsom felé törekszik az Isten-élmény eléréséhez, úgy hasonlóképpen kifelé és a tér felé törekszik az anyagi mindenségrend energia-elvű megértése érdekében. A tudomány fejlődése nem korlátozódik az ember földi életére; az ember világegyetemi és felsőbb-világegyetemi felemelkedési tapasztalását nem kis mértékben az energia átalakulásának és az anyag átváltozásának tanulmányozása fogja képezni. Az Isten szellem, de az Istenség egység, és az Istenség egysége nem csak az Egyetemes Atya és az Örökkévaló Fiú szellemi értékeit öleli fel, hanem elismeri az Egyetemes Szabályozónak és a Paradicsom Szigetének energiatényeit, míg az egyetemes valóság e két szakasza tökéletes megfelelésbe kerül az Együttes Cselekvő elmeviszonyaiban és egyesül a Legfelsőbb Lény megjelenő Istenségének véges szintjén.

Mit jelent a « kész » ?

A paradicsomi Háromság első szintje a szuper-világegyetem létrehozása, ezt nevezzük szintnek, szuper-világegyetemeknek, ahol a helyi világegyetemek találhatók. Ez a Szentháromság első teremtménye, « befejezettnek » nevezik, mert egyszerűen magában foglalja a teremtmények hozzáállását, akiknek tapasztalat útján kell megszerezniük Istent.

A Paradicsom részeként olyan lényeket alkottak az örökkévalóságra, akiknek nem kell ezt az erőfeszítést megtenniük, mert az már bennük van. A « kész » még nincs kész, és meg kell tennünk. Nem vagyunk teljes lények, hanem teljessé kell válnunk. Itt vagyunk végesek, valami hiányzik és még nem végtelen ! Tehát személyes elsajátítás útján, tapasztalat útján szerezzük meg, mivel részei vagyunk ennek a végesnek nevezett térnek, ebben a térben van Isten akarata, hogy megváltozzon a Paradicsomhoz képest.

Ő a mennyben, aki bizonyos módon akar engem. Megteremtette a Paradicsomot, ami VALÓJOS, benne és ami spirituális, most még nincs kész, mert van még energia, ami még nincs felhasználva. A Paradicsomban arra használja az energiát, hogy a Paradicsomon kívülre helyezze a POTENCIÁL. Benne van a ténylegesben, de joga van a potenciálban folytatni, sőt kötelessége. Mit csinál ebben a potenciálban ? Élő energiát hoz.

Folyamatosan keressük Istent, ami a mi esetünk, de ami még nem teljesen, meg kell szerezni, potenciális lények vagyunk, Istent akarják akarni, és ezt tudatosan, pontosan, határozottan , de Istennek önmagát is kell adnia. Tehát ez egy potenciális Istent hoz a Valóságba. Isten e kolosszális vívmányának az elején járunk. Gyakorlatilag nincs határ, az elején vagyunk, amit « befejezettnek » nevezünk, és el kell érnünk a potenciál és a tényleges találkozási pontját, ezt hívják felsőbbrendűségnek, legfelsőbb értéknek.

Tehát ez a munka, amelyet hazánkban végeznek, és amelyet több milliárd teremtményben végeznek, és amelyet bizonyosan elvégezhetnek azok az emberek, akik elhagyták a paradicsomot, mint Nebadon Mihály, hogy az űrbe jöjjenek, ez az, amit a szintézis munkája végez. nevezzük, ha végeztünk, az űrben lévő Legfelsőbb Isten keresésének totalizálásának !

Két dolog van, potenciális és tényleges. Új érték jön létre. Ezt csak a térben lehet létrehozni, a Paradicsomban nem létezik. A Paradicsomban csak a Való van. De a Paradicsomon kívül ott van mindkettőnek, a potenciálisnak és a ténylegesnek a kinyilatkoztatása, így ezen felül megtapasztaljuk a felsőbbrendűséget a másikkal szemben. A Paradicsom teremtményei ezzel nem rendelkeznek, Istent új kapcsolatban kell megismernünk, benne van az apparátus és a mechanika. A paradicsomiak irigykednek ránk, mi többet teszünk náluk, ami tiszteli az emberi lényeket !

103:7.4 (1138.2) A tudományos hozzáállásnak és a vallásos látásmódnak a tapasztaláson alapuló bölcselet általi egyesítése részét képezi az ember Paradicsom felé tartó, hosszú felemelkedési tapasztalásának. A matematikai közelítések és az éleslátásbeli bizonytalanságok mindig meg fogják követelni az elme oktani összehangoló működését minden olyan tapasztalási szinten, melyen a Legfelsőbb elérése még nem teljes.

103:7.5 (1138.3) Az okszerű gondolkodásnak azonban sohasem sikerülhet a tudomány eredményeinek és a vallás látásmódjainak az összehangolása, hacsak a személyiség tudományos és vallási nézőpontjait nem uralja igazság, hacsak a személyiség őszintén nem vágyik az igazság követésére, vezessen is az bárhová az elért végkövetkeztetésektől függetlenül.

A tudományos attitűd potenciált jelent, mi pedig potenciális lények vagyunk, és a lét a tudatosság és az önkéntesség által szerveződik. Ez az életkörnyezet, amelyen az ember cselekedhet. A lét maga az élő energiák tényeinek potenciális jelensége egy élő tudattal, amely aktiválja ezt az energiát. Egy hasonlóan élénk személyiség használja ezt az energiát. Különböző, de tudatos és élő, és ezzel a lehetőséggel érzi magában az örökkévalóság szükségességét. Tehát aktuális, és a végtelenségre van szüksége, ami megadja neki a lehetőséget, és e nélkül nem tudná keresni.

A tudományban valóban potenciálnak kellene neveznünk, de potenciáljának szervezett és tudatos oldaláról azt jelenti, ami távol áll a jelenlegitől. Nagyon fontos, hogy mindig hozzá kell adni, és bárhol, ahol lények jönnek létre. Intelligens és akarattal felruházott élőlények a földön vagy máshol, ezt magunkban hordozzuk. A potenciál az, ami minden szinten keresi az aktuálisat, és olyan keretben találjuk magunkat, hogy abban tudunk működni, amiben szükségünk van.

A földön ott van minden energia, amelyet átalakítunk, különösen a mezőgazdaságban. Ezért a föld energiái élnek, és életünk részét képezik, ami újra átalakítja őket az intellektusunkon és ismét a személyiségünkön és újra a tudatunkon keresztül. Az egyén, akárcsak az egyén kerete, potenciális energia, amely képes előre haladni és fejlődni. Természetesen létezik tudomány az élőlényekkel, a környezet, amelyben élnek, mind összefügg a növekedési evolúció lehetőségével. Az az emberi lény, aki meg akarja ismerni Istent a filozófiai tapasztalatok vállalása révén, része az emberi Paradicsomba való felemelkedésnek. A hit érvényes, a filozófiai tapasztalat része az emberi Paradicsomba való felemelkedésnek. A hit érvényes, vagy a bölcsesség alkalmazott, de egyszerűbb : a hit az, ami érvényes, vagy a bölcsesség alkalmazandó, de nem a filozófia ! Aktuálisabb és egyszerűbb kifejezéseket is kitalálhatunk.

A matematikai közelítések a tudomány szintjén vannak, a tisztánlátás bizonyossága a hit ; a mentális logika tapasztalat. Mindennek együtt kell működnie, és együtt működik a spirituális élményben. Az alacsonyabb szintű tapasztalatok minden szintjén ; mindaddig, amíg a Paradicsom felé megyünk, mindig szükségünk lesz gondolati és gondolati összhangra. Mindig tapasztalni fogunk, és az eredmények mindig közelebb visznek Istenhez. A felsőbbrendűség technikáján keresztül létezik a haladás technikája, amíg el nem érjük Istent a Paradicsomban.

Azok az emberek, akik vágynak az igazságra, arra, hogy potenciálisak, azt tapasztalaton keresztül fogják elérni. Nem szabad bonyolult kifejezéseket használni. Az én isteni igazságom az Isten iránti elkötelezettségem, és ez tapasztalaton keresztül történik. És ez az élmény a hit alkalmazása, amit igazán akarok, és azzal kapcsolatban, aki megadja nekem, és amit nekem ad, az a lelkem, ami mindig növekszik. Tehát az igazság a túlélés tapasztalatán alapul, amely Istenhez vezet. Ebben a bekezdésben Melchiziédek nagyon bonyolítja az egyszerű dolgokat. Isten csak magához Istenhez vezethet. Az Igazítóm nem vezet sehova, csak Istenhez a mennyben. Az igazság az Isten bennem, Igazítóm, ő bennem van, hogy Istenhez vezessen. Az igazság az, hogy Isten fel fogja ismerni magát, nincs miért aggódni.

103:7.6 (1138.4) Az oktan a bölcselet eljárása, annak kifejezési módszere. Az igazi tudomány területén az értelem mindig is hajlik a tisztán okszerű gondolkodásra; az igaz vallás területén a hit mindig okszerű a belső nézőpont alapjától fogva, még ha az ilyen hit egészen megalapozatlannak tűnik is a tudományos megközelítés vizsgálati szemszögéből. Kívülről befelé tekintve a világegyetem talán anyaginak tűnik; belülről kifelé nézve ugyanez a világegyetem teljesen szelleminek látszik. Az értelem anyagi tudatosságból táplálkozik, a hit szellemi tudatosságból, de a kinyilatkoztatás által megerősített bölcselet közvetítésén keresztül az okszerű gondolkodás megerősítheti mind a befelé, mind a kifelé irányuló nézetet, ami elvezet mind a tudomány, mind a vallás biztos egyensúlyba kerüléséhez. Így a bölcselet oktanával való egyszerű kapcsolaton keresztül a tudomány és a vallás is egyre inkább képes elviselni egymást, egyre kevésbé lesznek egymásban kételkedők.

Ha valaki a bölcsesség megközelítését választja, még egyszer az emberi lényt hozva példának, azt mondja : Igen, az én emberi lényem tény, és minél többet elemzem, annál inkább megragad ennek a ténynek a minősége ; ez azt jelenti, hogy donornak gondolom magam !

Ott azt látjuk, hogy a tudományos ész egyesül a bölcsességgel. A bölcsesség a tudomány és a vallás része. Ha szintén a Paradicsomból indulunk ki, akkor abból indulunk ki, hogy van egy teremtő Isten, abból, hogy van teremtés, tehát valóban, ezt a teremtést Isten akarta, ezért az ő teremtése az, hogy neki is ott kell lennie ! Elkötelezettség nélkül nem tud alkotni. Ha valóban a bölcsességet nézzük, így vagy úgy, a dolgok világosak. Tudományosan tényszerű teremtménye vagyok egy alkotónak, aki ezt akarta, és ezt nagyon jól tudom elemezni a belső életemben.

Ha Isten megteremtette a teret, az az ő akarata lehetett, és csak azt tudta beletenni, ami ő maga. Nyilvánvaló tehát, hogy a tudomány és a vallás együtt jár. A tudomány és a vallás nem mond ellent egymásnak.

Erre gondol ebben a bekezdésben ! A bölcsesség megerősítheti azt, ami kívülről és belülről van. A tudomány és a vallás között minden tekintetben összefügg. Így a filozófia logikájával való közös érintkezés révén a tudomány és a vallás egyre jobban elviseli egymást, és egyre kevésbé szkeptikus. -kötelesek elfogadni és beismerni magukat, ez minden !

103:7.7 (1138.5) Amire a fejlődő tudománynak és vallásnak egyaránt szüksége van, az több kutatás és több bátor önbírálat, az evolúciós helyzetbeli tökéletlenség jobb tudatosítása. A tudomány és a vallás tanítói gyakran túlságosan is önteltek és rögzöttelvűek. A tudomány és a vallás csakis a tényeiket illetően lehet önmagát bíráló. Abban a pillanatban, amint elhagyják a tények mezejét, az értelem vagy leköszön, vagy különben gyorsan a hamis oktan társává korcsosul.

Ez a híres önkritika egyszerű : amikor a tudomány lát egy tényt, meg kell kérdeznie, KI tette ezt a tényt ! Ha visszautasítja ezt a kritikát, a kritizálás nem elutasítást, hanem mélyebb kapcsolatok felfedezését jelenti. Amikor kritikus gondolkodó vagy, és láttál valamit, tedd fel magadnak a kérdést : hogyan és honnan jött ez ? Nézz egy kicsit tovább. Tehát az áttekintés egy kicsit mélyebben vizsgálja a dolgokat. Van egy tény, ez jó, de ki tette ? , a kritika jár vele. És ha ez egy vallás, egy Isten, akkor kritikusnak kell lenned. Ez az Isten, aki teremtett : MIÉRT TEREMTETTED ? Nem szabad megtagadnunk a kritikát, nem szabad teológiainak lenni és dogmákba zárkózni.

103:7.8 (1138.6) Az igazság – a mindenségrendi viszonyok, a világegyetemi tények és a szellemi értékek megértése – a legjobban az Igazság Szellemének segédkezésén keresztül érhető el és a legjobban a kinyilatkoztatás révén bírálható. De a kinyilatkoztatás nem tudományból és nem vallásból ered; annak rendeltetése nem más, mint a tudománynak és a vallásnak a valóság igazságával való összehangolása. A halandó ember kinyilatkoztatás hiányában, vagy ha nem fogadta el vagy nem fogta fel azt, mindig is hasztalan metafizikai viselkedést folytatott, az lévén az egyetlen emberi helyettesítője az igazság kinyilatkoztatásának és a morontia személyiség motájának.

103:7.9 (1139.1) Az anyagi világ tudománya képessé teszi az embert a maga fizikai környezetének befolyásolására és bizonyos mértékben annak uralására is. A szellemi tapasztalás vallása jelenti a forrását annak a testvériességi késztetésnek, mely képessé teszi az embereket az együttélésre a tudományos korszak polgárosodott társadalmának összetett körülményei közepette is. A metafizika, de a kinyilatkoztatás még annál is bizonyosabban, közös találkozóhelyet biztosít a tudomány és a vallás felfedezéseinek és lehetővé teszi az ember számára, hogy megpróbálja okszerűen összerakni e különálló, de egymásra utalt gondolkodásterületeket a tudományos megalapozottság és a vallási bizonyosság egy jól kiegyensúlyozott bölcseletévé.

103:7.10 (1139.2) A halandói szinten semmit sem lehet abszolút értelemben bizonyítani; a tudomány és a vallás is feltevésekre alapoz. A morontia szinten a tudomány és a vallás követelményei a mota oktanával részlegesen bizonyíthatók. A legmagasabb besorolású szellemi szinten a véges bizonyíték iránti igény fokozatosan megszűnik a valóság tényleges élménye előtt és a valóság tényleges megtapasztalása előtt; de még akkor is sok bizonyítatlan dolog marad a végesen túl.

103:7.11 (1139.3) Az emberi gondolkodás minden területe olyan feltevéseken alapul, melyeket az emberi elméhez eredendően hozzátartozó valóság-érzékenység a bizonyítatlan voltuk ellenére is elfogad. A tudomány a józan ész magyarázataival kérkedő pályáján három dolog valóságának feltételezésével indul el: anyag, mozgás és élet. A vallás három dolog igazolhatóságának feltételezésével indul: elme, szellem és a világegyetem – a Legfelsőbb Lény.

103:7.12 (1139.4) A tudomány a matematika, az energia és a térben való időbeli anyag gondolkodási területévé válik. A vallás arra vállalkozik, hogy nemcsak a véges és mulandó szellemmel foglalkozik, hanem az örökkévalóság és a felsőség szellemével is. Csak a motával való hosszas tapasztaláson keresztül hozható össze a világegyetemi érzékelés e két szélsősége úgy, hogy az eredetekről, a rendeltetésekről, a kapcsolatokról, a valóságokról és a beteljesülésekről hasonló értelmezéseket adjanak. Az energia-szellem szétágazás legteljesebb összhangja a Hét Tökéletes Szellemre való kapcsolódásban van meg; annak első egyesítése a Legfelsőbb Istenségében; annak végleges egysége pedig az Első Forrás és Középpont, a VAGYOK végtelenségében.

103:7.13 (1139.5) Az értelem a tudat végkövetkeztetéseinek levonása az energia és anyag fizikai világában való és azzal kapcsolatban szerzett tapasztalás vonatkozásában. A hit a szellemi tudat igazolhatóságának felismerése – valami, amit más halandói úton nem lehet bizonyítani. Az oktan a hit és az értelem egységének összefoglaló igazság-keresésében való előrelépés, mely a halandó lények alkotó elme-felruházottságán, a dolgok, jelentéstartalmak és értékek belső felismerésén alapul.

Melchiziedek itt a logikát használja a bölcsesség helyett, a logika pedig a hit és az értelem, a szellem és az anyag közötti egység szintetikus fejlődése. Meg kellett volna tartania a bölcsesség szót. Mondhatta volna filozófiát, de ami minket illet, a bölcsesség jobb lett volna a helyén. Mindig haladok a bölcsességben a lényem és a Die lényével való egyesülésben. A földön kezdem, de folytatom a mennyországot, tehát haladok. A lelkem az, ami előrehaladást tesz, vagy a vallásos tapasztalatom, így fejlődök.

Az értelem tudatosít bennem az anyagi dolgokat, az energia és az anyag fizikai világában és azzal kapcsolatos tapasztalatokkal kapcsolatos tudatosságot. Sokáig mindig megtanultam, hogy az értelem neveli az anyagot, és tudatosítja az anyagot. Ez a hit a spirituális tudat érvényességének felismerése. Hittel tanultam meg, hogy Isten szükséges számomra, mint Szellem, mint tulajdonság és érték, a halhatatlanság, az örökkévalóság, tehát a hit már erre ösztönzött. Csak a hit megtapasztalása által ismerhetem meg, és Isten megismerteti magát velem.

De ott azt mondjuk, hogy a logika a hit és az értelem egységének szintetikus fejlődése, ez a bölcsesség, amely egyesíti a tényt Istennel, a bölcsesség segédével. A halandók szellemi képességein, a dolgok, jelentések és értékek veleszületett felismerésén alapul.

Ez a híres bölcsesség az emberi lények konstitutív képességein, az anyagot felismerő képességeken, az értékeken (erkölcsön) és a kettőt szintetizáló tényezőkön alapul. Tehát ez a logika vagy bölcsesség a veleszületett mentális képességeken alapul. Az értelem velünk született, Isten az, aki megadja nekünk, és az Istenbe vetett hit is velünk született, és a kettő kapcsolata is velünk született.

Nagyon szeretném megtapasztalni Isten valóságát az ő lényében. Minden ember képes igazán felfogni ezeket a valóságokat, az anyagot és a spiritualitást, az értéket és a minőséget, ez bennem van, Isten adta nekem mindezt. De a kettő hit általi kapcsolatához az szükséges, hogy a kettő egyesüljön, hit által érzékeljük – Tehát természetes képességeim vannak mindezt érzékelni, az Istennel való megtapasztalást, az Istennel való egyesülést és Istennel, aki válaszol. Tehát ezek a dolgok vannak a bázisunkban, és ez nem egyből világos az emberekben, a spirituális nevelés az, ami arra tanítja őket, hogy ezeket a dolgokat egyre jobban tisztázzák.

De az az ember, aki kimegy az utcára, hiába van diplomája természettudományból, abszolút semmit sem tud, fizikából vagy kémiából, az ugyanaz. A spirituális nevelésnek fokozatosan el kell vezetnie ahhoz, hogy felismerje magában ezeket a valóságokat. E valóságok élete, igénye ezekre a valóságokra, de ha ez nem történik figyelmesen, világosan és haladó módon, akkor nincs tudatában. Ezek a képességek benne élnek, és semmit sem tud róluk. Használja az adjutánsokat, de nem tudja. Ez az információ fogja felhívni rá ezt a figyelmet. Akitől megkérdezik : meséljen az adjutánsáról… Miről beszél nekem ? Jó megérteni, hogy anélkül használjuk, hogy tudnánk, és anélkül, hogy tudnánk, mire való ? Ha valaha is, most már tudjuk, intelligensebben használjuk őket. Így A különbség, meg kell mondani, az ember mindennel fel van szerelve, de ne használja. A spirituális nevelés arról szól, hogy tudatosítsuk bennük, hogy mi van bennük, és felismerjük, hogy ez szükségszerűen választ ad a kérdésekre. Jobban használjuk és többet hozunk ki belőle. A vallás nem dogmatikai kérdés, nem igaz, hanem utasítás, tisztázás, megértés kérdése. Tényleg, tudni akarom, mit nem hittem el.

103:7.14 (1139.6) A Gondolatigazító jelenléte a szellemi valóság valódi bizonyítékát alkotja, ám e jelenlét a külvilág számára nem mutatható ki, csakis annak, aki az Istennek az őbenne lakozását így megtapasztalja. Az Igazító tudatosulásának alapja az igazság értelmi felfogása, a jóság felsőbb-elmei érzékelése és a szeretetre irányuló személyiség-késztetés.

103:7.15 (1139.7) A tudomány felfedezi az anyagi világot, a vallás kiértékeli azt, és a bölcselet vállalkozik a jelentéstartalmainak lefordítására, s közben összehangolja a tudományos-anyagi nézőpontot a vallásos szellemi felfogással. A történelem területén a tudomány és a vallás talán sohasem érthet teljesen egyet.

Van azonban olyan történelem, amelyben a tudomány és a vallás soha nem tud teljesen egyetérteni. A történelem a dolgok átalakulása Isten szemszögéből, az anyag fejlődése. A Föld átalakult és átalakulni fog. Tehát, ha valóban a Földet a vulkáni eredetéhez vesszük, akkor ennek és annak, és a vallásnak ez az eredete nem igazán működhetne. Míg a történelem ebből a szempontból talán nem tud megegyezni a tudomány és a vallás között, mert az egyik ott van, amikor a másik még nincs. A vallásnak várnia kell a földi átalakulásra, hogy életet teremtsen ott. Az Urantia könyv beszél róla, várnunk kellett, a tudomány, az átalakulások, a föld, ami kezdetben szinte vulkán volt, aminek ki kellett hűlnie, tehát a tudomány ott volt, de a vallás nem lehetett jelen. Ez a tudomány nem volt egységes és ki által ? Egyetlen lény sem volt ott, meg kellett várni az élethordozókat, hogy ott életet ültessünk a szivacsok szintjén, szóval semmi vallás !

Tehát a történelem szintjén a vallás még nem működhetett. Hagynunk kell, hogy az evolúció végbemenjen az anyagban, amíg az intelligens emberi élet meg nem kezdõdhet, és akkor a vallás és a tudomány elkezdhet együtt dolgozni ! Tehát a történelemben vannak idők, amikor csak a tudomány létezett, a vallás pedig még nem. Így nem értenek egyet, és ez nagyon érthető.

8. Bölcselet és vallás

103:8.1 (1140.1) Bár mind a tudomány, mind a vallás feltételezheti az Isten valószínűségét az értelme és a következetessége révén, csak a szellem vezette ember személyes vallásos tapasztalása képes igazolni egy ilyen legfelsőbb és személyes Istenség bizonyságát. A megtestesült élő igazság ilyen eljárásával az Isten valószínűségének bölcseleti feltevése vallásos valósággá válik.

Ki a forrása a tényeket eredményező gondolatoknak ? A filozófusok nem válaszolnak rá – aki vallásos tapasztalattal rendelkezik, az tudja és biztosan tudni fogja, hogy Isten tette ezt. Tehát az ember teszi teljessé a filozófusokat, a vallásos tapasztalat a filozófusokat és a tudomány embereit is, de ez csak a vallásos tapasztalat, az igazságban való valóban megtestesülés tevékenysége vezet el ahhoz, hogy a hipotézist biztosan meg tudjuk erősíteni. a filozófiának. Ezek mindig azok a mondatok, amelyek más módon jöttek, és másképpen jelennek meg.

103:8.2 (1140.2) Az Isten bizonyságának megtapasztalása körüli zavar az egyes személyek és a különböző emberfajták ilyen irányú tapasztalatával kapcsolatos eltérő értelmezésekből és összefüggésekből fakad. Isten megtapasztalása lehet teljes mértékben igazolható, viszont az Istenre vonatkozó eszmecsere, lévén értelmi és bölcseleti, nem egy irányba tart és gyakran zavaróan téves.

Egyszerű, minden fajnak, minden kultúrának megvan a maga isteni élménye ezeknek az embereknek a módjának megfelelően. Amikor a prófétákat tanulmányozzuk, mindegyiknek megvolt a maga módja a spirituális megtapasztalásnak és Isten észlelésének. Sok okból másnak kell lennie, először is, nem ugyanaz a kultúra, nem ugyanaz a korszak, és nem ugyanazok a személyiségek – Tehát a különbség nem zavar minket. Az biztos, hogy ha két ember beszél ugyanaz a nyelv sikeresen teljesített egy vallásos élményt, beszélnek egymással és a különbségek ellenére megértik egymást, nagyon jól megértik egymást. Ezért a különbség ne lepjen meg minket, és ne fektessünk túl nagy hangsúlyt az értelmező diskurzusokra, hanem csak a spirituális tapasztalat megerősítő tanúságaira. Az értelmezések nem jók, mind elvesztek.

103:8.3 (1140.3) Egy jó és nemes férfi talán tökéletesen szereti a feleségét, de teljeséggel képtelen kielégítő eredménnyel átmenni egy írásbeli vizsgán a házastársi szeretet lélektana tárgyában. Egy másik férfi, aki kevéssé vagy egyáltalán nem szereti a hitvesét, talán még kiválóan is leteheti az ilyen vizsgát. A szerető félnek a szeretett fél igazi természetére való rálátásában megmutatkozó tökéletlensége egyáltalán nem érvényteleníti a szeretetének sem a valóságát, sem az őszinteségét.

103:8.4 (1140.4) Ha igazán hisztek Istenben – hit által ismeritek és szeretitek őt – ne engedjétek, hogy az ilyen élmény valóságát bármiben is kisebbítsék vagy alulértékeljék a tudomány kételkedő sejtetései, az oktan gáncsoskodása, a bölcselet követelményei vagy ama jó szándékú lelkek elmés javaslatai, akik Isten nélküli vallást akarnak alkotni.

103:8.5 (1140.5) Az Istent ismerő hívő bizonyságát nem szabadna megzavarnia a kétkedő anyagi világnézetű ember bizonytalanságának; inkább a tapasztalásra építő hívő mély hitének és megingathatatlan bizonyságának kellene a hitetlen bizonytalanságát komolyan próbára tennie.

103:8.6 (1140.6) A bölcseletnek ahhoz, hogy mind a tudomány, mind a vallás legnagyobb szolgálatára lehessen, kerülnie kell az anyagelvűség és a minden-isten tan szélsőségeit egyaránt. Csak olyan bölcselet bírhat erkölcsi értékkel az ember számára, szolgálhat összekötő kapocsul az anyagi tudomány és a szellemi vallás elméletei között, mely felismeri a személyiség valóságát – a változás jelenlétében való változatlanságát. A kinyilatkoztatás a fejlődő bölcselet gyarlóságainak ellentételezése.

A kinyilatkoztatás kompenzálja a fejlődő filozófia gyengeségeit.

A materialista azt mondja : Nem látok szellemet az anyagban, lelket ebben vagy abban ! A panteizmus azt mondja : Nem hiszek Istenben, mert nincsenek formái.

A személyiségen keresztül láthatunk igazán stabil dolgokat az emberi lényben. Többször lehet munkahelyet váltani, többször megházasodhat, sok élményben lehet része az életben, ezek mind változások, de az egyén személyiségének állandó értéke, állandó minősége van. Ez tehát már azt a fogalmat adja, hogy a személyiség mint értékminőség, a létezés értékének felfogó képessége, állandó, de az ember tapasztalata vagy tapasztalatai változnak, de mindig ugyanaz a személyiség, létezik az egyénben, aki ezeket a változtatásokat végrehajtja, ez egy állandóság. Isten oldalára kell képzelnünk magunkat, ez egy állandóság, ő az, aki személyiséget adott az egyénnek. Ez az állandóság is benne van. Tehát bármilyen változást éltet meg velünk Isten, Istenben is van valami állandó – Minden változik, minden mozog, mi az állandó ? Nincs semmi állandó, még a Bibliában is benne van. Minden megváltozik, minden átalakul.

Tehát a materialista számára az anyag nem mutat semmi stabilat, a panteizmus pedig látja, hogy a formák megváltoznak. Tehát van a személyiség tudatossága, a fejlett tudatosság, ami már azt mutatja az emberben, hogy jobban tudatában van valaminek, ami stabil és állandó. Tehát ez elvezetheti őt az állandó Isten gondolatához. A változás jelenlétében való állandóságnak erkölcsi értékkel kell bírnia az ember számára, és összekötőként kell szolgálnia a materialista tudomány elméletei, a változó értékek és a spirituális vallásé között, amelyek nem változnak.

A kinyilatkoztatás kompenzálja a fejlődő filozófia gyengeségeit. Ahogy a filozófia fejlődik, mindig arra törekszik, hogy a dolgok stabil és valódi forrása legyen. De ugyanúgy nem jár sikerrel. Vallásos tapasztalatnak kell lennie, ami elvezet Isten kinyilatkoztatásához, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megismerjük. A filozófia önmagában nem elegendő, mindig felteszi a kérdést : miért és hol van ? Feltétlenül szükségünk van arra a vallási tapasztalatra, amelyben Isten kinyilatkoztatja magát, és Isten kinyilatkoztatásán keresztül jutunk tudáshoz, nem pedig kérdezés útján. Mindenféle filozófia létezik, csak tudnod kell élni a filozófiádat, azt, amelyik a legjobban illik hozzád.

10. 10.A vallás lényege

103:9.1 (1140.7) Az istentan a vallás értelmi tartalmával foglalkozik, a metafizika (a kinyilatkoztatás) a bölcseleti szempontokkal. A vallási tapasztalat maga a vallás szellemi tartalma. Függetlenül a vallás értelmi tartalmának mitológiai különcségeitől és lélektani káprázataitól, a vétekről alkotott metafizikai feltevésektől és az önámítás módszereitől, a vallás bölcselettartalmának politikai torzulásaitól és társadalmi-gazdasági elfajzásaitól, a személyes vallás szellemi tapasztalása igaz és érvényes marad.

A metafizika és zárójelben a kinyilatkoztatás nem jár együtt, és miért ?

Melchiziédek szavakat használ és a fordítókat, mindig ez možog a fejükben ! Tehát ezt félresöpri, és csak a lényegi gondolatot tartja meg : a teológia a vallás intellektuális tartalmával foglalkozik, ezek vallási tanok. Nem a mi dolgunk ! A metafizika, amely a kinyilatkoztatás szerint filozófiai aspektusokkal foglalkozik, a metafizikának, amely a kinyilatkoztatás szerint filozófiai szempontokkal foglalkozik, a kinyilatkoztatásnak más értelmet adunk. Ez az érdekes, ez jön. A vallási élmény a vallás szellemi tartalma, ez minden ! ez a vallásról való fecsegés. A feltételei nem túl pontosak.

A személyes vallás spirituális tapasztalata hiteles és érvényes marad. Ha valaki megbeszéli, tudja, miről van szó, azt mondja : Tudom, láttam, és ennyi. A vallás intellektuális tartalmával kapcsolatos mitológiai fantáziák és pszichológiai illúziók ellenére, a metafizika és az önámítási technikák téves feltételezései ellenére, a vallás filozófiai tartalmának politikai torzulásai és társadalmi-gazdasági travesztiái ellenére.

A vallások gazdaságilag torzulnak, a vallásháborúk politikai zászlók alatt zajlanak, mint Arábiában (2006). Mindez nem érdekes annak, aki személyes tapasztalaton keresztül éli meg a vallást. A többi tehát olyan elem, amely nem terheli azokat, akik valóban ismerik a vallást lényegében, vallási tapasztalatában. Tehát ha ez valóban eltávolodik minden lehetséges tévedéstől, a metafizikától a teológiában vagy a vallásban vagy a pénzben, a vallásban, a politikában, akkor eltávolodik tőle. Tehát ez a bekezdés egyetlen érdekességet tartalmaz, a hiteles személyes lelki élményt. Ha ott van, akkor ott van, tudja, miről beszél !

103:9.2 (1140.8) A vallásnak az érzéshez, a cselekvéshez és az élethez is van köze, nem csak a gondolkodáshoz. A gondolkodás közelebbi kapcsolatban áll az anyagi léttel és főként, de nem teljesen az értelemnek és a tudomány tényeinek kell uralniuk azt, a szellemi területekre való nem anyagi terjeszkedésében pedig az igazságnak. Nem számít, hogy valakinek mennyire csalóka és téves az istentana, az ő vallása talán teljes mértékben valódi és örökkévalón igaz.

103:9.3 (1141.1) A buddhizmus a maga eredeti formájában az Isten nélküli vallások közül az egyik legjobb, mely az Urantia egész evolúciós történelme során megjelent, bár, ahogy e hit továbbfejlődött, nem maradt meg istentelennek. A vallás hit nélkül ellentmondás; Isten nélkül pedig bölcseleti következetlenség és értelmi képtelenség.

Ott Melkizedek az eredeti buddhizmusra utal, itt is tisztázni kell. A buddhizmus távozása idején az életproblémák megszüntetésének filozófiája volt. Bánatok, csalódások, fájdalom stb., így a buddhista filozófusok kezdetben megértették, hogy azért szenvedünk, mert érzékenyek vagyunk a világra. Ennek a szenvedésnek a megszüntetéséhez egyszerűen nem kell többé érzékenynek lenned. Ez tehát az egyén érzéketlenítése, érzéketlenítése. Arra tanítunk, hogy (elnézést) ne törődj mindennel ! Pénz, nő, mindentől való elszakadás, akkor nyilván helyzetbe hoz ez a leválás, önként már nem kapcsolódsz semmihez, beleesel a nem-akaratba, ez a nirvána állapota, ezért nem kell keresned, akaraterőre fog tenni – Kezdetben vallásnak neveztük, de nem nevezhetjük annak. Ez egy Isten nélküli filozófia volt, ami mára megváltozott. A modern buddhisták csak az elérendő isteni valóságról beszélnek. Mivel erre akarnak példákat, még a jelenlegi buddhizmus sem az.

A vallás hit nélkül ellentmondás. A hit egy cél, olyan cél, amely kielégíti a szükségleteket, azokat a szükségleteket, amelyek a hit által fejeződnek ki. Nem lehet hitünk, akarásunk, hogy valami legyen, amit istennek nevezünk, vagy amit másképp nevezünk, az különösen szükséges, hogy kinek ez van, ennek a reflexiónak a keretein belül nevezzük Istennek. Az a hit, amelynek nincs Istene, valóban ellentmondás. A vallás hit nélkül ellentmondás, a vallás Isten nélkül összeférhetetlenség, filozófiailag ez nem lehet. A vallás definíció szerint Istent keres. A vallás isten nélkül elképzelhetetlen, ez abszurd. Ezek tisztán intellektuális viták.

103:9.4 (1141.2) A természetes vallás varázslási és mitológiai eredete nem érvényteleníti a későbbi kinyilatkoztatott vallások valóságát és igazságát, valamint a jézusi vallás tökéletesen üdvözítő örömhírét. Jézus élete és tanításai végül megfosztották a vallást a varázslási jellegű babonaságoktól, a mitológiai káprázatoktól és a hagyományos tantételesség béklyójától. De ez a korai varázslás és hitregetan igen hatékonyan készítette elő a terepet a későbbi és fejlettebb vallás számára azzal, hogy anyagfeletti értékek és lények létezését és valóságát feltételezte.

Folytassuk a vitát ! Ez az előadás túl intellektuális, lehetett volna egyszerű és közvetlen.

103:9.4 (1141.2) A természetes vallás varázslási és mitológiai eredete nem érvényteleníti a későbbi kinyilatkoztatott vallások valóságát és igazságát, valamint a jézusi vallás tökéletesen üdvözítő örömhírét. Jézus

Mi nem olyan jó ebben az előadásban ? Mágikus és mitológiai ! Nem kritizálhatunk ilyen szemrehányó módon olyasmit, amit alább elfogadunk ! Mert lejjebb azt mondja : De a primitív mágia és mitológia nagyon hatékonyan előkészítette az utat egy későbbi és felsőbbrendű vallás számára azáltal, hogy elismerte az anyag feletti értékek és lények létezését és valóságát. auto_awesome. Szerencsére a mágia és a mitológia nyitotta meg az utat a vallás előtt ! Ezek az első szavak valóban haszontalanok.

Csak annyit kell mondania, hogy a férfiaknak fejlődő vallásuk volt, ez kötelező volt, nem voltak felkészülve. Hittek a napban, de ez azzá fejlődött, hogy még a Nap Teremtőjét is meg akarták ismerni, és ennyi! Jézus hitt a mágiában, abban, hogy rendkívüli dolgokat hozhat létre a természetben, csodák révén. Jézus evangéliuma, amit itt véd, de Jézus maga csinálta, és úgy viselkedett, mint az akkori vallás. Nem szabad tehát túlzottan kritizálni, csak azért, hogy beépítsünk valamit, ami nem jó, jobb, ha megmondjuk az igazat: az emberi gondolkodás fejlődik. De idővel csak természetes és mágikus utakhoz tudott kötődni, és fokozatosan felmerült a Teremtő kérdése a kinyilatkoztatott vallással kapcsolatban. Vannak olyan viták, amelyek messzire mennek!

Egy feltárónak valóban magasabb szintre kell helyeznie magát, ez a vita kissé földhözragadt. Valóban azt kell mondani, hogy az emberek fejlődtek. Amit ezután tanulunk. Az evolúciós vallást fogjuk tanulmányozni, a kezdeti férfiak, Andon és Fonta nem tanultak. >Csak a lehetőségeiken belül tudták megtenni, de az evolúció fokozatosan további és rendkívül felkészült utasításokhoz vezetett. Az emberi lények is részesültek. Nem kell ilyen keménynek lenned. Ezek olyan filozófiai viták, amelyek intellektuális vitákat szülnek az egyetemeken és oldalakon átívelő kinyilatkoztatásokat, meg tudtuk volna nélkülük is!

103:9.5 (1141.3) Bár a vallásos tapasztalás tisztán alanyi jelenség, az ilyen élmény a világegyetemi tárgyias valóság legfelsőbb területei felé forduló igenlő jellegű és élő-hitre épülő magatartást foglal magában. A vallásbölcselet eszményképe olyan hit-bizodalom, mely feltétlenül arra készteti az embert, hogy bízzon a világegyetemek mindensége végtelen Atyjának feltétlen szeretetében. Az ilyen igaz vallásos tapasztalás messze meghaladja az eszményalapú vágy bölcseleti tárgyiasulását; az ténylegesen is biztossá teszi az üdvözülést és csak azzal törődik, hogy megismerje és megcselekedje a paradicsomi Atya akaratát. Az ilyen vallás jegyei: hit egy legfelsőbb Istenségben, az örökkévaló továbbélés reménye, és szeretet, különösen az embertársak iránt.

Bár a vallásos tapasztalás tisztán alanyi jelenség, az ilyen élmény, , az életemben. Ha valóban ezt az Istent akarom, akkor az ő természetét, gondolatait, akaratát. Ez a tapasztalat azonban magában foglalja a hit pozitív és élő hozzáállását az egyetemes objektív valóság legmagasabb birodalmaihoz. Bár belső, mégis van célja, mi az: Istennek lenni! Ahhoz, hogy megismerjük Istent, hogy Istenhez hasonlítsunk, Isten a dolgok egyetemes igazsága. Néha ez egy ismétlés, és egyszerûbb módon újra elmondják. A vallásos tapasztalat, még objektíven is, az Isten megismerésének belső része. Egy keresés, amely szükségessé vált lényünkben, feltétlenül szükséges. Tisztán érezzük, hogy Melchiziédek nem férfi, ismételget dolgokat, de másképp. A hit már egy filozófia (egy bölcsesség) eszménye, az Istenhez hasonlóság filozófiája. A filozófia itt azt jelenti, hogy a szándékaim, a projektjeim stb. A hit filozófiai eszmény, de él, meg kell tapasztalni, hogy olyan eredményeket érjünk el, amelyek megtapasztalása által Isten, az Univerzum, az Igazító olyan, mint az Atya.

Ez az autentikus vallási élmény messze túlmutat az idealista vágyak filozófiai tárgyiasításán, nem igazán tudjuk, mire gondol, mert francia szempontból egy dolog tárgyiasítása az, hogy ezt a valóságos dolgot veszi, akkor mit akar az idealista vágyak filozófiai tárgyiasítása alatt? mindenesetre, ha azt akarja mondani, hogy ezeknek az eszméknek a megvalósításának ténye és neki csak ezeket az eszméket kell megvalósítania, ez minden, ez az ő hite!

Valójában magától értetődőnek tekinti az üdvösséget, és csak azzal foglalkozik, hogy tanuljon és teljesítse a Mennyei Atya akaratát. Akinek sikerül hittel, helyes hittel keresni Istent, az tudja, hogy Isten már készen áll a válaszadásra. A hitem arra késztet, hogy a halhatatlanságot, az örökkévalóságot, a végtelent keressem. De amikor elgondolkodom a dolgokon, és tudom, hogy Isten az, aki teremtett, és tudom, hogy ő bennem van, hogy átadja magát nekem, értem, akkor meggyőződésem van. Csak kísérleteznem kell, és megvan az eredménye. Amikor elkezdünk járni, meg van az a meggyőződésünk, hogy tudunk mozogni, ha nem lenne meggyőződésünk, nem mennénk!

Amikor valaki elkezdi megtapasztalni a hitet, akkor hisz abban, hogy Isten válaszol. De ha az ember nem tesz semmit, akkor nincs válasz, de legbelül abban reménykedik, hogy Isten válaszol. Ha elkezdek járni, tudom, hogy egyik lépés jön a másik után! Különben nem sétálok! Egyszerűen tényleg elmondhatjuk, pl. ha az ember eszik, meg van róla győződve, hogy megemészti, különben nem eszik! Ezt a meggyőződést nem lehet kimutatni, meg lehet tapasztalni.

Tehát erre gondol: Ha valaki Istent keresi, annak van hite, és megvan a meggyőződése, hogy Isten válaszol.

Ennek a vallásnak a jellemzői a legfelsőbb Istenségbe vetett hit, az örök túlélés reménye és a szeretet, különösen az embertársak iránti szeretet. Természetesen az örökkévalóság keresése nélkül szükségem van a szerelemre. Ez gyerekes! Ott főleg az embertársak szeretete; (miért ez itt, ott semmi köze, mindenesetre ez már megszerzett, mióta ott dolgozunk, csak „boldog” ismétlődése annak, ami már elhangzott, vannak olyan bekezdések, amelyeket törölni lehetett volna, ez már elhangzott.)

Nos, ez nem számít, talán egyszer lesz LU olvasód, és ezekkel a jelzésekkel jobban tudsz majd segíteni. Lehet hivatkozni rá.

103:9.6 (1141.4) Amint az istentan a vallás fölébe kerekedik, a vallás meghal; élet helyett tantétellé válik. Az istentan küldetése pusztán az, hogy segítse a személyes szellemi tapasztalás tudatosulását. A hittudomány jelenti a vallásos törekvést a vallás tapasztalásbeli igényeinek meghatározására, tisztázására, kiterjesztésére és igazolására, ami végső soron csak élő hit révén igazolható. A világegyetem magasabb életfelfogásában a bölcsesség az értelemhez hasonlóan a hittel társul. Az értelem, a bölcsesség és a hit az ember legmagasabb rendű emberi képességei. Az értelem vezeti be az embert a tények, a dolgok világába; a bölcsesség vezeti be őt az igazság világába, a kapcsolatokhoz; a hit ismerteti meg vele az isteniség világát, a szellemi tapasztalást.

103:9.7 (1141.5) A hit igen készségesen magával viszi az értelmet addig, ameddig az képes vele tartani és azután már a bölcsességgel megy tovább a végső bölcseleti határig; és azután egyedül az IGAZSÁG társaságában mer belevágni a határtalan és soha véget nem érő világegyetemi utazásba.

) A hit igen készségesen magával viszi az értelmet addig, ameddig

= meddig mehet el a gondolat.

A hit nyilvánvalóan tudás és az a vágy, hogy a tapasztalaton alapuló eszményeken keresztül magunkból megismerjük Istent. Tehát a hit értelmet hoz, ismétlem, ha ismerem a lényemet, mi van bennem, van erkölcsi élet, családi és társadalmi tapasztalat, de az én életemben is ott van Isten szeretetének, Isten jóságának és az isteni irgalmasságának megértése. . De még mindig felteszem a kérdéseket, vajon itt ér véget Isten jósága? Nem, ez mindig létet és életet ad nekem, nem egyetlen létezést itt, egyetlen életet, hanem egymást követő létezéseket és életeket Neki. Szóval, milyen lesz a következő élet ehhez az élethez? Nézze meg ezt, ez jelentős, de tartalmaz feltételezéseket a saját fejlesztésére. Ez az élet élő és halandó, mi lenne a javulása? halhatatlanság. Szóval, ez az élet időben történik, az idő mindent kitöröl, hát mit akarsz? Állandó örök életet akarok, ezért ez az élet más életek terveit tartalmazza. Folytatódik, nem pusztítja el önmagát, folytatódik, halad és átalakul és ez a másik élet, ami a hit tartalmában van. Most szeretném kielégíteni ezt a másik életet, amit a hit ír le bennem, a halhatatlanság igényét, az örökkévalóság igényét, hát mit tegyek? Megtapasztalva Isten természetét, folyamatosan meg kell nyitnom magam, hogy áthatoljon Isten természete, Isten élete, Isten halhatatlansága, Isten örökkévalósága. Istentől kell kérnem, Isten megadja nekem, ahogy erkölcsi életet adott, úgy ad lelki életet. És én teszem a kérést, megtapasztalni annyi, mint kérni, de ez a kérés nem teljesül egyszerre, mert apránként jön, a progresszív elem a fontos. Sokan vannak, akik azonnal akarják, jó szándékuk van, de sietnek. Azt hitték, hitet kérnek, ez elég, ez a vallás tévedése. Azt kell mondanunk, hogy az egyén; Nem, ez egy meglehetősen progresszív munka, és időigényes. Mert ez egy olyan potenciál, amelyet ez ad neked, hogy ezt a potenciált tevékenységgé alakítsd.

Valójában, amikor egy gyermek serdülővé válik, a serdülőkor időtartama könnyen 13 évről 20 évre telik, és még tovább is megy, ezen naponta dolgoznak. Valóban meg kell győznünk az embereket a fejlődés ezen eleméről. Ami mindig zavar, amiről azt hisszük, hogy amint Istent kérjük, ott kell lennie. Az ember progresszív gondolkodású, gondolkodása meghatározott módon jelenik meg, és időbe telik, hogy elérje a közvetlen gondolatot, ami a spirituális gondolkodás, tehát időbe telik, hogy az emberi gondolkodást teljesen kielégítse. Az embereknek magukévá kell tenniük a fejlődésnek ezt a fogalmát. – Hittel, azzal, amit maguknak akarniuk kell, amikor ez szinte tudtukon kívül történt, 9 hónapig tartott, mire a csecsemő felnő. A csecsemőtől a gyermekkoron át a serdülőkorig 12 év kell, 12 év növekedés és további 7 év növekedés kell hozzá a felnőttkor eléréséhez. Vannak időtartamok, az embereket az átalakulás időtartamaira kell nevelni. Nem jön egyszerre! Tehát mivel nekik kell kiváltaniuk a műveletet, meg kell ismételniük a kérést, minél többször ismételgetik, annál jobban felgyorsítják a növekedést. A kísérlet megismétlésére irányuló kérelmek mennyisége határozza meg a megvalósítás sebességét. Ez emberektől függ. Kérdezz, kérdezz, kérdezz, mindig kérdezz! Minél többet teszed szándékosan, annál gyorsabban jön, de csak egyszer nem csinálsz semmit, legalább semmi jót!

Tehát valójában ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a dolgok teljes mértékben elkészüljenek. Mert ha azt mondom a feleségemnek: azonnal szeretnék gyereket, akkor nincs értelme férjhez menni. Legalább 9 hónap tapasztalat szükséges. Ez ugyanaz, nem lehet teljesen kifejezni a lelkedet egy kérésben, ez lehetetlen. Ha már megszokták az emberek, sokat beszélnek az életről és a haladásról, meg kell mutatni nekik, hogy ehhez idő kell. Ez az idő azonban sokkal rövidebb intenzív munkavégzés esetén, vagy hosszabb, ha lazábban dolgozik. Jó tehát ehhez ragaszkodni, ezért az értelem a tapasztalat szintjéig támogatja a hitet, tehát Isten adja magát az egyénnek. Hogyan és milyen módon, az értelem nem tudja. Kénytelen visszahúzódni a tapasztalatok kapujába. Maga az élmény az, ami folytatja az utat.

A hit ezután bölcsességgel folytatja útját teljes filozófiai határáig . filozófiai; A hit megtapasztalása az, amely elkezdi és folytatja útját, amíg az egyénnek nem marad más dolga, mint mindennap várni Istenre.

Ezek után mer nekivágni az univerzum határtalan és végtelen utazásának, az igazság egyetlen társaságában. Ott nem jók a megfogalmazások, de amit ő igazságnak nevez, az Isten és az emberiség egyesülése. Amikor az emberi lény először elérte ezt az egyesülést, az Igazítóval való egyesülést, akkor folytatja munkáját a rendszerben, a csillagképben, a helyi világegyetemben, majd a Szuper-Univerzumban egészen a Paradicsomig. Melkizedek nem adja meg a pontosságot és a filozófiai határt, senki sem értheti, az idők sorrendjébe kell helyezni.

Isteni tapasztalatot szerezhet az Igazítójával való egyesülésig, ez a legmagasabb szint, amit az ember elérhet a földön, majd elmegy a Sataniába, ez egy másik keret, oda helyezi magát, hogy Istennel való kapcsolatán dolgozzon, az igazság. Amikor a rendszer elégedett, a konstellációba kerül. Ily módon bemutatva az ember megértheti a fejlődést és alkalmazhatja Istennel való kapcsolatát, ezek az igazság különböző szintjei.

Ha így adja elő, akkor az emberek megértik, de lehet, hogy annyira elvont, hogy nem tudják elképzelni, és akkor nem működik. Valójában elég világosan kell bemutatnia a dolgokat.

Tehát az ésszel kezdjük, ezt felváltja a hit, a hitet a tapasztalat, a tapasztalatot a haladás, ezt nagyon egyszerűen mondják. A megfogalmazásokban lehet idegesíteni a hallgatókat, de ez nem több. Csak az ésszel kezdjük, és az értelem hithez vezet, az értelem megtudja, ki vagyok, de amikor felteszem a kérdést: ki vagyok én? akkor a válasz erre: a hit az, ami a spirituális tapasztalat révén nyeri el. És amikor ezt a spirituális tapasztalatot megszerezzük, és az halad tovább a világegyetemben, a szuper-világegyetemben egészen a Paradicsomig.

103:9.8 (1141.6) A tudomány (a tudás) azon az eredendő (segéd-szellemi) feltevésen alapul, hogy az értelem igazolható, hogy a világegyetem megérthető. A bölcselet (az összehangolt megértés) azon az eredendő (bölcsesség-szellemi) feltevésen alapul, hogy a bölcsesség igazolható, hogy az anyagi világegyetem összehangolható a szellemivel. A vallás (a személyes szellemi tapasztalás igazsága) azon az eredendő (gondolatigazítói) feltevésen alapul, hogy a hit igazolható, hogy az Isten megismerhető és elérhető.

 A tudomány (a tudás) azon az eredendő (segéd-szellemi) feltevésen alapul, hogy az értelem igazolható = más szóval, hogy az emberi lénynek egyszerűen megvan a megértés segédje, ez minden. Igen, a mondat nagyon bonyolultnak tűnik, de nem ezt mondja, hogy az embernek megvan a megértés segédje, ezt már tanulmányoztuk.

hogy az univerzum képes megérteni, , de önmagunkról beszélünk, miért mondjuk mindig, hogy az univerzum? az emberek nem az univerzumot ölelik át, hanem lényüket; Ezek lehetetlen tükröződések. Az ember nem ismeri azonnal az univerzumot, nem tudom, miért teszi ezt az ember elé, az ember igazán ismerheti az univerzumnak azt a részét, ami a teste, lénye. Az emberi lények nem tudják befogadni az univerzumot, még a helyi univerzumot sem. Ez valóban a gondolkodás racionalitásának tagadása, a dolgokat úgy kell bemutatni, hogy a gondolat megértse.

„A tudás azon a megértés segédjén alapul, hogy az értelem érvényes, mert mindent meg tud érteni, ez minden! »

A filozófia (koordinált megértés) azon a benne rejlő feltételezésen (a bölcsesség szellemén) alapszik, hogy a bölcsesség érvényes, hogy lehetséges az anyagi univerzumot a szellemivel összehangolni.

Számunkra nagyon egyszerű, ha azt mondjuk, hogy a lény, amit kaptunk, nem tőlünk származik! Más forrásból származik, és ezt a forrást hozzátehetem, és erkölcsileg.

Van mód arra, hogy világosan, valóban előadjam a dolgokat, lényem így össze van hangolva Istennel. Isten a forrás és Isten is jóindulatú, ezt adta nekem Jóságban, Szeretetben és Irgalmasságban. Ez a két idő összehangolva, erkölcsileg van egy jótevőm és ez így derülhet ki. Ha az univerzumra alkalmazzuk, az emberek nem járnak, az emberek nem látják a helyi univerzumot, az elérhetetlen a gondolataik számára. Senki sem látja az egész univerzumot, még csak nem is látjuk az egész földet. Tehát ha az univerzum alapján akarunk okoskodni, az kicsit nehézkessé válik, és ha egyéneket akarunk nevelni, akkor veszünk a fáradságot, hogy érthetőek legyünk, erre van szükség. Az emberi lények megtalálhatják magukban a lényük és az általuk válni kívánt koordináció bölcsességét.

A vallás (a személyes spirituális tapasztalat igazsága) azon a benne rejlő feltételezésen (a Gondolatigazítón) alapul, hogy a hit érvényes, hogy Isten megismerhető és elérhető. . Igazán jobban is mondhatnánk: „A hitemből felismerem, hogy Isten szeret engem, és még köteles is adni, átadni magát nekem.” Tanulmányoztuk az Igazítót, jól mondja, az Igazító nagyon türelmetlen, hogy az ember meghozza a választást. Sokkal világosabb így, Isten élt bennem, mielőtt még tudásom lett volna. Miért ? Rajtam keresztül akarja megnyilvánulni, hatalmas öröme, hogy az én lényemen keresztül ajándékozza meg magát.

Ezek olyan filozófiai megfogalmazások, amelyek valóban nem engedik megpillantani az igazságot vagy az isteni valóságot!

103:9.9 (1141.7) A halandói élet valóságának teljes megismerése egy olyan fejlődési hajlandóságban áll, mely arra irányul, hogy az ember az értelem, a bölcsesség és a hit e feltevéseiben higgyen. Az ilyen életet igazság ösztönzi és szeretet uralja; és ezek a tárgyias mindenségrendi valóság azon eszményképei, melyek létezését nem lehet anyaglényegűen bizonyítani.

Ott ismét felteszi a hipotézist, amikor az ember már teljesen tudatában van ennek a teljes felismerésnek, mert beleegyezését adta, már hitben van.

ÍGY ; ha valaki okoskodik róla, az az első szempont, éppen most fedezte fel a bölcsességet, lényének összehangolását teremtőjével, beismeri, és újra felfedezi, hogy ez a teremtő benne van, és hogy megnyilvánuljon, mindezt felfedezi. , így dolgozunk együtt. Hogy én egy teremtett és szervezett lény vagyok, ahogy vagyok, ez tény, nem vagyok a teremtőm, ezért befogadtam őt, és hogy ez a teremtő bennem van, és nekem akarja adni magát, ebben biztos vagyok , érts egyet ezzel az egésszel és nekiállok a munkának! Ez a koordináció, ahogy mondom, ha az emberen keresztül vizsgáljuk, ahogyan Isten megteremtette őt, ez világosabb, mint egy meglehetősen megkerült megfogalmazás. Emberileg világosabb, mint amit Melkizedek mondani akar.

Jó, hogy megközelítjük ezt a Melchiziedek nyelvet, hogy visszahelyezzük az emberi nyelvbe. Egy kicsit segítenünk kell az URANTIA könyv olvasóit, hogy ne hagyjuk őket nyugtalanítani vagy gyötörni olyan megfogalmazások miatt, amelyeket a kutató maga is más módon találhat meg, ha világosabban elmondható. A már ismert dolgokra vesszük a fáradságot, hogy megismerjük lényünket, ez az ész, és feltesszük magunknak a kérdést, honnan származik ez a lény, a bölcsesség, a koordináció, a forrás és miért teremtett engem így? És miért lenne bennem, hogy megadja magát nekem? ez Isten tapasztalata. Minél többet csinálom, annál jobban megismerem ezt az alkotót, miért alkotott és hogyan alkotott. Tehát magából az emberből kiindulva érthetőbb, és az ember tudatában is jól megalapozott, mert mindezt azonnal ellenőrizni tudja, hogy érvényesítse. Tehát az emberek nem álmodoznak, és a könyv olvasása nem csak jót tesz, de árt is nekik. Az alapvető kérdés, hogyan adjuk át az Univerzumot Istennek, mi az Univerzum? Tehát ez olyan intellektualizmust hoz létre, amely eredménytelenül fárasztja az embereket. Ezekkel a koordináció, az energia, a szellem igazságaival tehát, ha az egyén egyértelműen önmagából indul ki, akkor végre megérti. Ami még az Univerzumban és a Nagy Univerzumban is történik, attól tartok, hiába fárasztja magát.

103:9.10 (1142.1) Amint az értelem egyszer végre felismeri a helyest és a helytelent, már bölcsességet mutat; amint a bölcsesség választ a helyes és a helytelen, az igaz és a téves között, már szellemi vezetésről tesz tanúbizonyságot. Az elme, a lélek és a szellem szerepkörei így egyesülnek mindegyre erősebben és a működés tekintetében így kapcsolódnak kölcsönösen össze. Az értelem tárgya a tényszerű tudás; a bölcsességé a bölcselet és a kinyilatkoztatás; a hité az élő szellemi tapasztalás. Az igazságon keresztül az ember eljut a szépséghez és a szellemi szeretet révén felemelkedik a jóság szintjére.

Nyilván ez normális. Ezért a bölcsesség választ igaz és hamis, igazság és tévedés között, bemutatja a szellem irányítását. Ez a menedzsment és az önismeret. Ezeket a dolgokat nagyon könnyen tudjuk, és a szellem vezetése is felismeri, ha felismerjük, hogy Ő mindent adott nekünk jóban, szeretetben és irgalmasságban, és hajlandó még többet hozzátenni. Nem kell tudnunk a hibát, csak az igazságot kell tudnunk! Ezt megadja nekünk, és hozzáteszi, nincs szükségem a hibára vagy arra, hogy tévedjek. Itt az igazság jogos, nincs szükség másra. A melchiziédeki fogantatásnál nem tudom miért, tudni kell a hibát, mert maga Melchiziédek nem tudja! Néha úgy tűnik, emberi szintre helyezi magát, néha okoskodás nélkül az ember alatti szintre, ez fura. (ne felejtsük el, hogy nagyon régen volt az Urantián).

De amikor az egyén ismeri az igazságot, nem kell tudnia a hamisat. Mintha visszalépne attól, amit tud. Mi az igazi…? – az, hogy egy bizonyos módon megalkotott teremtmény vagyok, de nem én vagyok a teremtőm, ez igaz. Jóságból, szeretetből és irgalmasságból kaptam és igaz, nem kell mást tudnom. És mindezt azért, hogy Teremtőm többet tudjon adni nekem, ezért nincs szükség tévedésre. Gondolkodhatunk tovább: mit ad nekem, attól függ, mit kérsz tőle! Tudassa vele az igényeit, így ott sem kell hibázni.

Talán lehetséges, hogy ha a tudatlan, műveletlen emberre nézünk, aki Istent akarja keresni, és akinek nincs útja, akkor hibát követ el, mert nem ismeri az utat. De ha ismeri az utat, nem kell hibáznia!

Egyértelmű módja van annak, hogy az emberi lényeket egyenes vonalban eljusson az isteni igazsághoz! de ha az ember nem sokat tud. Nem szükséges tévedésben szenvedni, hazugságon átmenni, hogy eljussunk az igazsághoz. A hiba nem látja meg az igazságot, hanem azt mondja, hogy nem jó úton járok. De mi a helyes út, az a következetességen alapul.

Véleményem szerint (Moussa) Melkizedek nem teljesen értette, amit az emberben a növekedésről mondanak, a hibák nem szükségesek, akár meg is állíthatja a növekedést. A növekedésnek megvan a maga egyenes vonala. Mert a tévedés még egy felnövekvő gyermek számára is betegség lenne, a betegség csak késlelteti a dolgokat, és meg kell gyógyulnunk. Anélkül, hogy nem ad semmit, a késés pazarlás. Isten nem hamisságot vagy tévedést programozott be, azt akarja, hogy növekedjünk. A növekedés önmagában valóban progresszív. Azt hiszem, ez a Melkizedek még a gondolat szintjén sem tudja, hogyan magyarázza meg a fejlődést, ő parancsoló. Igazságokról beszél, de nem egyszerűen és akkor érthetetlen az emberi lény számára.

A tanulók látni fogják, hogy az emberi állapotból az emberfeletti állapotba vezető út csak az öröm világában, örömteli megközelítésben történik meg. Nyilvánvaló, hogy az egyház téved, és tévedésbe vezet másokat.

103:9.11 (1142.2) A hit az Isten megismeréséhez vezet, nem pusztán az isteni jelenlét titokzatos érzéséhez. A hitet nem szabad túlságosan befolyásolniuk az abból fakadó érzelmi következményeknek. Az igaz vallás a hit és a tudás élménye, valamint a megelégedettség érzése is.

A hit elvezet bennünket az isteni valósághoz, hogy megismerjük Isten természetét, akaratát. Tehát ez nem emberi miszticizmus, hanem igaz Istenismeret!

Nagyon erős érzelmi pillanatokat élhetünk át az érzéseinkkel, de nem szabad sztorit csinálni belőlük!

Igen, különösen azok, akik azt mondják, hogy eksztázisba vagy transzba esnek; ez egy belső megelégedettség vagy akár képzelet, amely felváltja az igazságot. Egy dolognak képzeljük magunkat ahelyett, hogy azok lennénk. Becsapjuk magunkat, ehhez fizikai fáradtság is társulhat. Különösen a vallási gyakorlatok 2 révén, amelyek valóban miszticizmus, akár az OHM ohm ohm ismétlése a transzba lépéshez, de akár Allah, Allah, Allah vagy gregorián énekek is. A dolgok elképzelésével érzelmeket építesz fel, és elhiszed, hogy te vagy a dolog, pedig az alap csak érzelmi. Ez csak az ész és a hit alapja, amelybe beletartozik Isten, az érzelmeid, az érzékenységed játszott szerepet. Kerülnünk kell a vallásnak ezeket a formáit, amelyek megtévesztenek bennünket. Abban a hitben, hogy elértünk valamit, nem értünk el semmit! Sajnos nagyon sok ilyen van a világon.

Tehát a vallás valóban elvezet a hithez és a megismeréshez, a valóság elhiggyéséhez, a valóság megismeréséhez. Igen ám, de a hit már mögöttünk van!

103:9.12 (1142.3) A vallásos tapasztalásban annyi valóság van, amennyi arányos annak szellemi tartalmával, és az ilyen valóság az értelem, a tudomány, a bölcselet, a bölcsesség számára és minden más emberi vívmányhoz képest érzékfeletti.

Ha Isten az, aki mögötte van, akkor ő túllép ezeken a szinteken, ez az, amelyen áthaladok, hogy elérjem Istent. Az értelem, a bölcsesség, a hit mindenekelőtt ezen megyek keresztül, hogy idáig eljuthassak. De Isten túl van ezen. Elhaladok, és így jutok el Istenhez.

Valóban először az értelem, aztán a bölcsesség, a hit és van tapasztalat, a tapasztalat a nyitott ajtó Isten előtt. Szóval addig ezek számomra az eszközök, eszközök, állványzatok. De Ő mindenek felett áll. Ez a normális út Isten elfogadásához, de amikor elfogadom Istent, rájövök, hogy ő több, mint hit. Ő a lényege annak, amit a hit remélt, ő több, mint bölcsesség, a bölcsesség elvezetett engem a spirituális megtapasztaláshoz, ő több, mint az értelem, az ok, ami hitre vitt. Amikor Isten eljön, rájövök, hogy az ő jósága, amikor eljutok oda, valami más, mint az eszköz.

Az út más, mint a végeredmény, nem az, amiben hiszünk! (ezért zavart mindig ez a „hiszem” szó!)

Az ebből a tapasztalatból fakadó meggyőződés megingathatatlan; a vallási élet logikája dacol minden ellentmondással;

Ha egyszer megismered Istent, valóban, semmi sem téríthet el Tőle, mindenre megvan a válasz!

Tudásának bizonyossága emberfeletti;

Isten valóban emberfeletti, értelem, bölcsesség, hit, tapasztalat, ezek emberi eszközök, de ha ott vagy, mindenek felett áll. Szükség volt, és most is kell, és szükséges is marad!

Az ezzel járó elégedettség csodálatosan isteni; a bátorság fékezhetetlen, az odaadás feltétel nélküli,

Fenntartás nélkül odaadjuk magunkat Istennek, mert a jutalom megéri!

A hűség a legfőbb (aznak kell lennem, különben semmi vagyok. Ezért hűséges vagyok magamhoz)

A sorsok pedig véglegesek – örökkévalók, végsőek és egyetemesek.

A nebadoni Melkisédek bemutatta)